|
Hétvége, szombat délután, futballmeccs, alig 2000 néző. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a szörényvári csapat edzőmérkőzése zajlik hétvégi hangulatban és arra tévedt egy maroknyi ember kíváncsi lévén miért van felkapcsolva az éjjeli világítás. De sajnos az ország egyik legkedveltebb csapatáról beszélünk, vagy ami még maradt belőle. Az elmúlt fordulóban “kiharcolt” döntetlent csak győzelemmel tudják a temesváriak elfelejtetni a szurkolókkal. És jobb esélyt erre, mint otthon pályára lépni a kilencedik helyezett ellen, nem kérhetett volna senki a “lila-fehérek” közül. Nagybányaiak elleni összecsapásukat őszi hideg, szegényes futball és a szurkolók elégedetlensége követte.
A hideggel küszködő szurkolók sokasága még el sem foglalta helyét a lelátókon, mikor az eredményjelző-tábla már 1:1-t mutatott. A harmadik percben Zăgrean talál a máramarosi hálóba, de a vendégkapus Bota büntetőből egyenlít két percre rá. A „Poli” támadásai szaporodtak, Goga és Axente megkímélték a vendégeket. A 16. Percben a temesváriak lépnek ismét előnybe kapitányuk, Tameș büntetőrúgásával. Szünet után ismét Zăgrean fejeli be a harmadik gólt. Öt perce rá Tameș gyenge tizenegyesét védi Bota és 4:1 helyett 3:2 amikor Dragoș szépít a látogató csapat számára. Lehetett volna sokkal drámaibb a temesvári csapat számára, ha Marius Omuț nagyváradi bíró érvényesíti Mera öngólját 5 perccel az utolsó sípszó előtt… Így a “Poli” megússza egy nehézkés győzelemmel, de nem ugyanaz volt Marian Iancu és Vali Velcea edző sorsa, kiknek a csapattól való távozását kérték a jelenlévő szurkolók.
“Jól játszott a csapat, kár hogy nem sikerült legalább egy ponttal távozni Bánságból. Gondoltam hogy egy pozitív fogadásban részesülök Temesváron, hiszen amíg itt futballoztam az összes mérkőzésen mindent beleadtam és ezt értékelték a szurkolók. Kár hogy a jelenlévők száma ilyen alacsony volt. A stadion sokkal jobb állapotban van most, de szurkolók száma viszont csökkent. Ami minket illet, sajnálom, hogy a nagybányai hatóságok nem pénzelik a csapatot, így nehéz lesz, de nem lehetetlen a második ligában maradni” – mondta Romulus Buia, a nagybányaiak edzője, egykori temesvári kedvenc, aki Toni Doboș befektető ideje alatt remekelt a lila-fehér mezben.
Vali Velcea temesvári trénert nem zavarta a szurkolók hozzáállása, saját elmondása szerint meg van elégedve a csapattal, az adott nehéz körülmények között: “Szeretném megemlíteni, hogy első helyen vagyunk, és ha 4:1 lett volna a végeredmény 3:2 helyett a szurkolók elégedetlensége nem lett volna ilyen nagy. Sokkal sikeresebb és elismertebb edzők is voltak ilyen helyzetben, nem aggódom, tiszteletben tartom a nézők véleményét. Ma több játékosunk le volt sérülve, alkalmazkodnom kellett és több 21 éven aluli játékost küldtem pályára. Ezentúl elvárom a cserejátékosoktól, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint azok akik helyébe lépnek pályára.” Remélhetőleg a Velcea-legénység nagyobb sikert aratnak két hét múlva a Temesvárra látogató bukaresti Steaua ellen a kupa nyolcaddöntője keretén belül, ellenkező esetben 2000 ember helyett 20 ezer követeli majd távozásukat.
Darida Koppány/Bíró Márton-fotók
|