|
Szombat este 18 órától, a II. Liga 2. csoportjának 8. fordulójában a Temesvári Politehnica FC az egykori lila-fehér sztár, Romulus Buia által edzett Nagybányai Maramureș Universitar FC csapatát látta vendégül. Az első félidőben: A meccs harmadik percében egy kisebb kavarodás keletkezett a nagybányaiak hatosában, Andrei Zăgreannak, pedig közelről sikerült a vezetés megszerzése, 1:0. A hatodik percben szinte a semmiből egyszer csak tizenegyest ítélt a játékvezető, mint később kiderült jogosan, hiszen Nicolas Gorobszov, a Poli argentin középpályása kezezett a 16-oson belül. A büntetőt nem más mint a vendégek kapusa, Vasile Bota vállalta magára, aki egy laza mozdulattal túl is járt Szergej Lepmets eszén és kiegyenlítette az állást, 1:1. A 17. percben újból tizenegyest ítélt a bíró... ezúttal a Polinak, de Tameș magabiztos volt és 2:1-es eredménnyel ért véget az első 45. perc.
A II. félidőben: Az 59. percében egy lila-fehér ellentámadást követően Andrei Zăgrean fejjel volt újból eredményes, 3:1 és már biztosnak tűnt a Poli-siker. Majd Tameș kapitány bűntetőt vétett a 72. percben. 4:1 helyett a 78. percben Petrică Dragoș révén a máramarosiak szépítettek, 3:2. Néhány perccel a vége előtt a vendégek újból betaláltak, de les gyanánt a bíró érvénytelenítette a gólt. Maradt a kínkeserves 3:2, a kevés kilátogató Buiát megtapsolta, Velceát , pedig kifütyülte és lemondását követelte.
Dan Păltinișanu Stadion, 1000 néző. Vezette: Marius Omuț (Nagyvárad), Răzvan Nistoran, Silviu Haramuz (resicabányaiak). Tartalék játékvezető: Silviu Gulei (Szörényvár). Szakszövetségi megfigyelők: Ioan Onicaș (Zilah) és Costică Donose (Krajova). Sárga lap: Hodor (75.), Toma (79.), Oltean (88.) ill. Scutaru (77.), Zaluschi (90.)
Poli: Lepmets – Dăruială, Mera, Scutaru, Sava – Chiș, Gorobszov, Tameș (Zaluschi - 85.), Goga (Rocha 74.) – Axente (Popovici - 46.), Zăgrean. Cserék: Kirev – Sandu, Fuchs, Dobricean. Vezetőedző: Valentin Velcea.
Nagybánya: Bota – Duruș (Gego - 56.), Hodor, Toma, Faie – Oltean, Achim (Deac - 63.), Poiană, Fritea (Pop - 74.) – Roman, Dragoș. Cserék: Lovász – Negrea, Istrofor, Nicoară. Vezetőedző: Romulus Buia.
TH/Darida Koppány
|