| II. Tusnád MTB Maraton - Kerékpárral környezetünkért |
|
|
|
| Written by temesvarihirek.ro |
| Sunday, 12 September 2010 22:14 |
|
A program vasárnap reggel 7 órától kezdődött a versenyzők benevezésével és a rajtszámok átvételével, ami 10 óráig tartott. A hivatalos megnyitó után 11 órától rajtoltak a versenyzők, majd díjátadási ünnepséggel zárult az esemény. Ezen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki köszöntőjében kiemelte a kerékpározás és a sport egészségmegtartó, környezetkímélő szerepét, és bátorította a rendezőket meg a résztvevőket hasonló rendezvények szervezésére.
|
| Last Updated on Sunday, 12 September 2010 22:27 |






Szeptember 12-én másodjára szervezték meg a Tusnád MTB Maratont Tusnádfürdőn, a Csomád-hegység és a Torjai-havasok csodálatos tájain. A tavaly már nagy sikert arató rendezvény célja idén nemcsak az egészségesebb és aktívabb életmódra való ösztönzés volt, hanem a szervezők felhívták a figyelmet a kerékpározás környezetkímélő hatására is. A versenyzők két nagy kategóriában indulhatnak: Hobby 28 km, valamint Race 47 km.

