|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 27 July 2011 21:12 |
|
Ifjabb Dusan Uhrin tréner Dan Alexa csapatkapitánnyal ellentétben a végsőkig kivárt a Temesvári Politehnica FC mezében… hátha megoldódik a csapat helyzete. A Lausanne-i Sportdöntő bíróság ítélete után azonban megpecsételődött a csapat sorsa, így úgy döntött, hogy neki is mennie kell. Szerda délelőtt a cseh szakember elbúcsúzott a lila-fehérek még meglévő játékosaitól, majd egy sajtókonferenciát tartott.
„Közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Nehéz elmennem, mert nagyon közel kerültem a csapathoz, de nem kívántam a II. Liga legdrágább edzője lenni. Ugyanakkor nem tudtam volna 100%-os odaadással dolgozni, mert nem tudni kikre számíthatok és kikre nem. Amúgy remek félévet töltöttem Temesváron. Nem bánok semmit, talán csak azt, hogy nem sikerült megnyernünk a bajnokságot.” – nyilatkozta ifjabb Uhrin. Megtudhattuk, hogy a cseh mester bármikor készen áll, akár harmadjára is átvenni a lila-fehérek kispadját természetesen, ha az egyetemisták visszatérnek az első osztályba. „Úgy gondolom már az első évben feljuthat a csapat, de ennek érdekében stabilitásnak kell lennie. Két éven belül a Poli visszatérhet az I. Liga legjobbjai közé” – tette hozzá a szurkolók által kedvelt fiatal szakember.
Daniel Stanciu csapatmenedzser szerint hétfőig már új edzője lesz a gárdának, addig remélhetőleg a játékoskeret is körvonalazódik majd. Stanciu saját elmondása szerint egy ötös listát írtak össze Marian Iancu tulajdonossal és Gheorghe Chivorchian igazgatóval, amelyen többel között Edi Iordănescu is szerepel. A kiszivárgott hírek értelmében a tapasztalatlan edző neve mellett kizárólag temesvári kötődésű edzők szerepelnek, mint Alin Artimon, Cosmin Contra, Aurel Șunda és Valentin Velcea.
TH
|
|
Last Updated on Wednesday, 27 July 2011 21:28 |