|
Zicu, Magera, Ghionea, Taborda, elvesztése után az adósságai miatt a II. Ligába száműzött Temesvári Politehnica FC a napokban újabb két meghatározó játékosát, Alexandru Bourceanut és Stefan Nicolicot veszítette el. Mindkét játékos a Bukaresti Steauához igazolt, de egyelőre még csak az egykori katonacsapattal készülhetnek, mert az ANAF zárolta játékjogukat, ami azt jelenti, hogy csak az adóhatóság engedélyével jegyezhetik be szerződésüket a ligánál. Ehhez viszont az kell, hogy a Poli kifizesse a mintegy 800 ezer euróra rúgó állami adósságát.
Marian Iancu a klub igazgatótanácsának elnöke éppen ezért is jelentette be a Poli számára kedvezőtlen TAS-döntés után, hogy az értékesebb játékosokat eladja a klub és a befolyt összegből kifizeti az állami adósságot. A hírek szerint Bourceanuért 700 ezer eurót kasszíroz majd a Poli, ő végérvényesen a fővárosi együttesé lesz, ám a montenegrói, 21 éves Nicolic csupán egy éves kölcsönszerződéssel lesz a Steaua tagja, de a vásárlási előjog is a fővárosiakat illeti. A kölcsönbevételért a fővárosiak 250 ezer aurót fizetnek a bánságiaknak, mely összeget, amennyiben a piros-kékek végérvényesen szerződtetik majd Nicolicot levonják az egymillió eurós kivásárlási árból.
Az említett összegekből a klub kommünikéje szerint az állami adósságot szeretnék kifizetni, a különbözet meg a klub működésének fenntartásához lesz felhasználva.
A statisztika kedvelőinek Bourceanu 2009-től játszott a Poli színeiben. A Galaci Oţelultól megvásárolt játékos 54 meccsen 1 gólt szerzett.
Nicolic 2010-ben a belga Lierse csapatától érkezett Temesvárra, 18 meccsen háromszor volt eredményes.
A hírek szerint a csapat szakvezetője, ifj. Dusan Uhrin sem marad. Helyét Edi Iordănescu, a román labdarúgó válogatott korábbi szövetségi kapitányának, Anghel Iordănescunak a fia veszi át. A 33 éves Edi Iordănescu 2004-ig volt aktív labdarúgó, de mindamellett, hogy több klubban (Steaua, Sportul, Panionios, Unirea Focşani, Rapid, Rocar, Alki Larnaca, Petrolul Ploieşti, FC Vaslui) is megfordult nem sikerült maradandót alkotnia játékosként sem és edzőként sem.
Nyugati Jelen
|