|
Június első hétvégéjén először látogat Magyarországra a Túraautó Világbajnokság (WTCC) mezőnye, köztük a Zengő Dension Team színeiben induló Michelisz Norberttel. A karosszériás túraautók csúcskategóriájának futamait a lelátókról ingyenesen, a paddockból pedig mindössze napi 5 euróért tekinthetik meg a nézők. Ritkán fordul elő, hogy a Formula 1 Magyar Nagydíj mellett egyéb autós világbajnokság is a Hungaroringre látogat, azonban 2011-ben változik a statisztika: június 3-5. között Mogyoródon versenyeznek a világ legjobb túraautó versenyzői, a WTCC résztvevői. Az indulók között található a BMW 320 TC-vel induló Michelisz Norbert is, aki 2010-ben az újonc-versenyzők értékelésének első helyezettje lett.
Chevrolet-k, BMW-k, SEAT-ok és egy Volvo alkotják a mezőnyt, ami idén három kontinensen összesen 12 versenyhétvégét teljesít, beleértve az idén először megrendezendő magyarországi versenyt is, ami a hazai közönség számára ritka látványosságot ígér.
A szoros versenyeiről és kerék a kerék elleni küzdelmeiről ismert bajnokság Magyarországra érkezése jó alkalom lehet mindenki számára, aki érdeklődik az autóversenyek iránt, hiszen a lelátóra ingyenesen, a boxutcába pedig mindössze napi 5 euróért be lehet jutni, ahol akár a csapatok, versenyzők közelében is meg lehet tekinteni a futamokat.
Ha ez még nem lenne elég vonzó, az indulók között található a narancssárga-fekete színű BMW 320 TC-t vezető Michelisz Norbert is, a magyar autósport történetének egyetlen magyar világbajnoki futamgyőztese.
A Zengő Dension Team pilótája az előző, olaszországi hétvégén csaknem dobogóra állt, és erre a Hungaroringen is jó esélye lehet, mivel a mezőnyben mindenkinél jobban ismeri a magyarországi versenypályát.
Michelisz, akiért WTCC-t nézni érdemes Világklasszis magyar versenyző is indul a Túraautó Világbajnokság (WTCC) hungaroringi hétvégéjén 2011. június 3-5. között. Hat éve tartó pályafutása során Michelisz Norbert minden szezon végén elhódított legalább egy trófeát, így lett a kétdiplomás fiatalemberből többszörös magyar- majd Európa-bajnok pilóta, később pedig az autósport történetének egyetlen magyar világbajnoki futamgyőztese.
Mesébe illő történet Michelisz Norberté, aki számítógépes autószimulátorokkal játszva keltette fel csapata, a Zengő Dension Team figyelmét, majd három évvel később már a Túraautó VB első magyar résztvevője lett. Pályafutását a magyar Suzuki Swift Kupa majd a Renault Clio Kupa megnyerésével kezdte, 2008-ban már Európa-bajnoki résztvevő volt, és kipróbálhatta magát a WTCC-ben is.
2009-ben Michelisz megnyerte a SEAT Leon EuroCup bajnokságot, tavaly pedig első magyarként győzelmet aratott a világbajnokság makaói versenyén is, valamint első lett az újoncok számára kiírt Rookie Challenge-en. Mindezt első évében, a világbajnokokat és többéves rutinnal rendelkező csapatokat felvonultató, igen kemény mezőnyben.
A Zengő Dension Team versenyzője egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon és külföldön egyaránt: rajongóinak száma a 6000-et közelíti, de ennek ellenére kellemes, szerény fiatalember maradt, aki bármikor szívesen vált néhány szót.
A találkozásra a legjobb alkalmat és lehetőséget a Hungaroring biztosítja, hiszen Michelisz idén először versenyezhet hazai pályán a világbajnokság mezőnyében, így a közönség idén először üdvözölheti a 27 esztendős, hímesházi sportolót.
(itthon.hu/fiawtcc.com-fotó)
|