|
Figyelembe véve, hogy a listavezető Galaci Oţelul a Vaslui FC-vel játszott rangadót az I. Liga 24., hétközi fordulójában, a Temesvári Politehnica FC előtt adott volt a lehetőség, hogy a Ploieşti-i Astra legyőzésével a bajnoki tabella élére álljon. Ifj. Dusan Uhrin tanítványai nem tudtak élni a lehetőséggel, sőt ha Zicu két villanása nincs, akár az idei veretlenségüket is elveszíthették volna. A vendégek kezdték jobban a találkozót, a 9. percben Morais tette próbára Pantilimont, majd Zicu találta el a 16-oson kívülről a kapufát, majd a 17. percben az egykori dinamós Miranda szerzett vezetést a vendégeknek.
A folytatásban is a vendégek voltak aktívabbak, de szünetig több találat már nem esett.
A második félidőt is nyögvenyelősen kezdte a Poli. A temesváriak próbáltak támadni, de az Astra sikeresen lezárt minden kapu felé vezető utat. A 64. percben aztán büntetőhöz jutottak a vendégek, amit egy másik egykori dinamós, a problémás játékosnak kikiáltott N’Doye értékesített.
Szerencsére a Poli nem adta fel, és 9 perccel a második Astra-gólt követően Zicu harcolt ki egy büntetőt, amit maga értékesített és ezzel már 14 gólos lett a góllövő listán, így megelőzte az egykori steauás, a téli szünetben a Galatasarayhoz szerződött Bogdan Stancut.
A temesváriak egyenlítő gólját is Zicu hozta össze, aki a 81. percben kihagyhatatlan gólhelyzetbe hozta a szünet után beállt Zăgreant, aki 6 méterről a kapuba lőtt: 2:2.
A Poli nem játszott jól, de legalább sikerült megőriznie idei szezonbeli veretlenségét, és a lapzártánk után véget ért Oţelul–Vaslui rangadó eredményétől függően tartani a lépést a listavezetővel.
A 24. hétközi forduló tegnap, lapzártánkig véget ért mérkőzésein: Brăneşti–Sportul 1:1, Besztercei Gloria–Kolozsvári „U” 2:4, Steaua–Urziceni 5:0, Medgyesi Gaz Metan–Marosvásárhely 0:0.
Temesvári Politehnica FC–Ploieşti-i Astra 2:2 (0:1)
Poli: Pantilimon – Helder, Cisovsky, Luchin, Ignjatijevic – Curtean (Iulian Tameş – 56.), Bourceanu, Dan Alexa, Zicu – Axente (Zăgrean – 46.), Magera. Kispadon: Taborda – Scutaru, Nikolic, Burcă, Rafael Rocha. Edző: ifj. Dusan Uhrin.
Astra: Grigore – Morais Junior, Mihalache, Lucian Goian, Măţel – Takayuki Seto, Ousmane N'Doye – Strătilă (Fatai – 85.), Tigoianu (Oprsal – 82.), Budescu (Alexandru Stan – 29.) – Miranda. Kispadon: Miron – Marius Croitoru, Ţigănaşu, Bogdan Rusu. Edző: Selymes Tibor.
Sárga lap: Zicu (40.), illetve N’Doye (36.), Tigoianu (54.), Mihalache (72.).
Kiállítva: Dan Alexa (90+2.).
(Nyugati Jelen/BanatSport)
|