|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 16 February 2011 15:07 |
|
A Mezőgazdasági területek első erdősítését célzó 221-es vidékfejlesztési támogatásra pályázó gazdák nem kell földterületeiket átminősítsék, illetve az erre kiszabott illetéket befizessék, tájékoztat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium.
„Az elmúlt napokban többen is felkerestek a témával kapcsolatosan. Úgy a kedvezményezettek, mint a procedúrák lebonyolításában részt vevő pályázat írók megnyugtatására elmondható, hogy a szerződések aláírása után, a gazdának nem kell mást tenniük, mint a Kataszteri Hivatalnál, vagy a Mezőgazdasági Igazgatóságnál lejelentsék, hogy az eddig mezőgazdasági célra használt földterületeiket beerdősítették. Ezek továbbra is mezőgazdasági területekként szerepelnek a nyilvántartásban, de átkerülnek a ’beerdősödött, de üzemtervvel nem rendelkező területek’ kategóriájába” – nyilatkozta Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.
A 221-es intézkedésnek egyébként négy kérésleadási periódusa lesz idén (az első jelenleg is zajlik, egészen február 28-ig, amit majd a május 2-31, szeptember 1-30, valamint december 2-30 közöttiek követnek).
Tánczos Barna Mezőgazdasági államtitkár sajtóirodája |