|
A GASTROPAN Egyesület, meghirdeti, a Nemzet Kenyere versenyt, a GastroPan Expo nemzetközi pék, cukrász és gasztronómiai kiállítás keretein belül. Azzal a céllal, hogy a határainkon belül és azon kívül élő és dolgozó pékek, számára egy szakmai találkozási lehetőséget biztosítson. Ezzel virtuálisan létre szeretnénk hozni, a szakmai nemzetegyesítést, mert a Magyar kenyér múltja és jövője mindannyiunk érdeke, péknek fogyasztónak egyaránt.
A verseny helyszíne, a határainkon kívül élő magyarság egyik szellemi központja, Marosvásárhely, Hotel President Kiállítási Központ, időpontja 2011. március 18-19-20.
A GastroPan kiállítás díszvendég országa Magyarország, szervezője a GASTROPAN Egyesület.
Jelentkezhet bárki a megmérettetésre, aki Magyarnak vallja magát, bárhol is dolgozik és él a világban. Célunk az, hogy kialakítsunk egy folyamatos párbeszédet, szakmai és baráti kapcsolatokat, konzultációkat a sütőiparban dolgozó Magyar kollégák között.
A verseny fővédnöke Ilonka Boldizsár az UIB (Pék Világszövetség) Alelnöke.
A jelentkezők, a következő szempontok szerint vehetnek rész a versenyen: el kell hozni két darab kenyeret (bármilyen tömegű lehet) a verseny helyszínére, az egyiket szeletelni fogják az értékeléskor. A rendezők adnak egy sorszámot minden kenyérnek (azért, hogy biztosítsuk az anonimitást), csatolni kell egy rövid technológiai leírást a kenyerek mellé, az értékeléshez. A zsűri csak a sorszámokat láthatja, ez alapján hozza meg a döntését, a rendezők csak a díjkiosztáskor adják meg a sorszámhoz tartozó nevet. A kenyereket 2011. március 19. szombat 09 órára kell eljuttatni, az értékelés után ki lesznek állítva a termékek, a nagyközönség számára.
A versenyt egy független szakmai szervezet rendezi, a név nem tartalmaz politikai hovatartozást, csak a magyar szakemberek összetatozását szeretné kifejezni.
Jelentkezni lehet a Gastropan Egyesület elérhetőségein, faxon, levélben, e-mailon.
A GastroPan kiállításról és a versenyekről, teljes körű tájékoztatás található a www.gastropan.com portálon: Magyar, Angol és Román nyelven. Várunk mindenkit, aki tiszteli a kenyeret és a pékszakmát.
Váradi János elnök Gastropan Egyesület
|