Ma 2012. May 24., Thursday, Eszter és Eliza napja van. Holnap Orbán napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A szórvány Kelemen Hunort támogatja PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Sunday, 30 January 2011 11:55

„Ott kell jelen lennünk, ahol a magyar emberek élnek. Kétségkívül nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az erdélyi jelenlétre, hiszen a magyar emberek érdekeinek feltárása csupán helyben történhet meg. Nekünk egyetlen örök szövetségesünk van: az Erdélyben élő magyarok közössége” – összegezte Kelemen Hunor az emberközeli RMDSZ vezérelvét két napos, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében tett látogatása során. „A szórványban élők számára másféle cselekvési tervet kell kidolgoznunk, mint a Székelyföld, Partium vagy mint Közép-Erdély számára. Ez nem azt jelenti, hogy többféleképpen kommunikálunk, hanem azt, hogy a specifikus, regionális problémákra specifikus válaszokat, megoldásokat kell találnunk” – jelentette ki Kelemen Hunor.


„Az RMDSZ döntéshozatali struktúráit ki kell szélesítenünk. Több helyi vezetőt, önkormányzati tisztségviselőt kell bevonnunk a döntés-előkészítésbe és döntéshozásba. A közép-erdélyi interetnikus környezetben, a szórványban élő magyar közösségeket nem lehet mellőzni ezekből a testületekből sem – mind az Elnökségben, mind az Állandó Tanácsban jelen kell lennie képviselőinek” – hangsúlyozta a kulturális tárcavezető. Arra is kitért, hogy az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége által beindított szórványprogramot folytatni kell, továbbá bővíteni kell a Székelyföld - Szórvány Tengely keretében beindított, identitás megőrző programokat. „A nemzeti identitás megőrzésében nem kötünk kompromisszumot” – jelentette ki Kelemen Hunor.

A szórványban, interetnikus környezetben élő magyarok számára jelentős előrelépés lenne érdekeik érvényesítése szempontjából a helyi választási törvény módosítása. A miniszter szerint az önkormányzati választások esetében az 5%-os bejutási küszöböt 3%-ra kell csökkenteni. „Ezt a szándékunkat már bejelentettük koalíciós partnereinknek, és azon leszünk, hogy ezt a módosítást kieszközöljük, hiszen pontosan Hunyad, Beszterce-Naszód, Temes vagy Fehér megyékben lenne ez számunkra előnyös.” – ismertette Kelemen Hunor. Támogatja továbbá az egyfordulós választási rendszer bevezetését a polgármesterek esetében is, szerinte ez a megyei tanácselnökök esetében jól működik, a polgármesterek megválasztásánál is kiiktatná a két forduló közötti gyanús megegyezéseket.

Szintén a választási törvényhez kapcsolódik az a módosító javaslat, amely a parlamenti választásokra vonatkozik. Az RMDSZ javasolja egy úgynevezett vegyes választási rendszer elfogadását, amelynek révén megmaradnak ugyan az egyéni választókerületek, de ezt kiegészíti egy országos lista. Ez a magyar közösség számára nagyon előnyös, hiszen a listán bejutó helyre kerülhetnek a szórványmegyék jelöltjei is – így Hunyad, Fehér vagy Beszterce-Naszód megyéknek képviselete lehet a parlamentben.

Rendkívüli fontosságúnak nevezte a kulturális miniszter az idén sorra következő népszámlálást, amelyet politikán felüli, közös nemzeti ügynek nevezett. „Meghatározó fontosságú lesz a következő 10 évben az, hogy milyen statisztikai adatok jelennek meg a Romániában élő magyarokról. Mi azt szeretnénk elérni, hogy minden magyar ebben az országban bátran vállalja identitását. Mi erre fogunk bátorítani mindenkit egy jó hangulatú, tájékoztató kampánnyal.” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. 

Kelemen Hunor megköszönte a Hunyad megyeiek támogatását, amelyről ez a szervezet már tavaly decemberben döntött. Winkler Gyula megyei RMDSZ elnök szerint nem volt erről nagy vita, hiszen a hunyadiak úgy gondolják, Kelemen Hunor közülük való, mert számtalan esetben segítette az itt élő közösséget.

Beszterce megyében az RMDSZ szombati küldöttgyűlésén jelen volt Kelemen Hunor és Eckstein Kovács Péter, majd a két jelölt meghallgatása után titkos szavazással Kelemen Hunor 36 szavazattal elnyerte a megyei szervezet támogatását, Eckstein Kovács Péter 8 szavazatot kapott, Olosz Gergely pedig egyet – ezáltal megerősítették az Állandó Tanács múlt heti döntését.

Január 28-án, pénteken ülésezett az RMDSZ Arad és Szeben megyei területi szervezeteinek küldöttgyűlése. Aradon a küldöttgyűlés Kelemen Hunort támogatja 32 szavazattal, Olosz Gergely 7, míg Eckstein Kovács Péter 3 szavazatot kapott. A Szeben megyei RMDSZ 52 küldöttje szavazott Kelemen Hunorra, míg Eckstein Kovács Péter 16 szavazatot kapott, Olosz Gergely egyet sem.

 

Last Updated on Sunday, 30 January 2011 12:00
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat