|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 12 January 2011 18:49 |
|
A Fehér megyei RMDSZ Küldöttek Tanácsa hétfőn este gyűlt össze Nagyenyeden, ahol a küldöttek előtt bemutatkozott és rövid programismertetőt tartott Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter valamint Eckstein Kovács Péter. A küldöttek ezt követően titkos szavazással, Kelemen Hunornak voksoltak bizalmat, és támogatásukról biztosították a kulturális minisztert a februári RMDSZ kongresszuson tartandó szövetségi elnökválasztáson.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei elnöke kedden délelőtt, sajtótájékoztatón elmondta, a szövetségi elnöki tisztséget megpályázó jelöltek levélben is kérték a Brassó megyei szervezet támogatását. „Kelemen Hunor támogatása mellett döntöttünk, hiszen az RMDSZ megújulása és a romániai politikai mezsgyén való önállóságának megőrzése egyformán fontos számunkra. Ugyanakkor Kelemen Hunor eddigi politikai nyilatkozataiban gyakran szót emelt a szórvány magyarság érdekeinek hangsúlyozott képviselete mellett. Az RMDSZ Brassó megyei szervezete számára fontos ez a kiemelt figyelem ” – jelentette ki Kovács Attila.
Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva az Eckstein Kovács Péter által kezdeményezett, az RMDSZ belső választásain érvényes, etikai kódex megalkotásával kapcsolatban elmondta, elsősorban jóérzésre számít az ellenjelöltek részéről. Ugyanakkor késeinek találja Eckstein Kovács felvetését, aki már két hónapja kampányol és mostanáig nem tartotta fontosnak az etikai kódex megalkotását. Kelemen Hunor továbbá megelégedését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy több jelölt megméretkezésére számíthatunk a Szövetség tisztújító kongresszusán – mint mondta, az egészséges verseny jót tesz az RMDSZ-nek.
(RMDSZ)
|
|
Last Updated on Wednesday, 12 January 2011 18:53 |