|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Thursday, 16 February 2012 21:52 |
|
Románia európai uniós csatlakozása óta több mint tízezer orvos távozott Romániából - jelentette ki csütörtökön Vasile Astărăstoaie, az orvosi kamara elnöke. A szakember szerint ebben az időszakban összesen mintegy 7 orvos dolgozott rezidensként. Az orvosi kamara elnöke ezeket a számokat említette annak alátámasztására, hogy Romániában súlyos méreteket öltött az orvoshiány. Romániában a kamara nyilvántartása szerint jelenleg összesen 56 ezer orvos dolgozik, akik közül 13 ezer rezidens, 2 ezer orvos életkora pedig már meghaladta a nyugdíjkorhatárt - olvasható a Krónika című erdélyi napilap honlapján.
A kamara elnöke szerint a masszív elvándorlást egyrészt a romániai és a külföldi bérek szintje közötti különbség, másrészt a közalkalmazotti szférában 2010-től érvényes létszámstop okozta. Az egészségügyben jelenleg 45 ezer állás betöltetlen, ezért Ritli László egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az év első felében a kormány törvénymódosítással lehetővé teszi az üres állások egyharmadának betöltését.
MTI
|
|
Last Updated on Thursday, 16 February 2012 22:09 |