|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Sunday, 10 October 2010 19:13 |
|
Megrendülve vettük tudomásul az anyaországi Veszprém megyében bekövetkezett tragikus környezeti katasztrófa hírét, amely emberéletek kioltása mellett elbecsülhetetlen ökológiai és anyagi károkat okozott. Megpróbált nemzettársainkkal való együttérzésünket segélyezési szándékunkkal fejezzük ki.
Az észak-kelet-magyarországi árvízkárosultak segélyezése céljából a Nemzeti Összetartozás Napján széles körű szervezetközi együttműködést hoztunk létre Erdélyben, amelynek tagja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Gondviselés Segélyszervezet, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Civitas Alapítvány és a Lókodi Ifjúsági Alapítvány. Az elmúlt hónapokban gyorssegélyezéssel, pénzbeli és természetbeni adományokkal, önkéntesek helyszíni munkájával sikerült segítenünk a rászorulókon.
A vörösiszap-áradat által okozott anyagi károk enyhítéséhez saját szervezeteink költségvetéséből is hozzájárulunk, ugyanakkor felhívással fordulunk mindazokhoz, akik valamilyen formában szeretnének bekapcsolódni jótékonysági tevékenységünkbe.
Adományszervezési akcióinkkal pénzsegélyeket gyűjtünk, amelyek rendeltetésszerű hasznosításáért felelősséget vállalunk, és ennek nyilvánosságát biztosítjuk. A pénzbeli felajánlások fogadására a Gondviselés Segélyszervezet e célra nyitott és elkülönítve, közös felügyelet alatt kezelendő bankszámláit* használjuk.
A segélyezés részleteiről érdeklődő személyek figyelmébe ajánljuk a 0721267596-os telefonszámot (Szabó László), valamint az
This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
elektronikus postafiókot, amelyekkel rendelkezésükre állunk.
EMNT, MIT, EMI, Gondviselés Segélyszervezet, ODFIE, Civitas Alapítvány, LIA *Bankszámla-adatok: – bankszámla-tulajdonos: Gondviselés Segélyszervezet (románul: Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet); adószám: 23481515; – számlavezető pénzintézet (románul): Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca; Swift-kód: BTRLRO22; – számlaszámok: RON: RO92BTRL01301205I2145400; HUF: RO83BTRL01312205I2145400; EUR: RO19BTRL01304205I2145400; USD: RO03BTRL01302205I2145400
|
|
Last Updated on Sunday, 10 October 2010 19:21 |