|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Friday, 09 December 2011 15:54 |
|
Borbély Károly államtitkár a Gazdasági Minisztérium által a kis- és középvállalkozások számára kiírt állami költségvetésből támogatott programok eredményeiről számolt be. Az elmúlt évben a Kormány aktívan részt vett az üzleti környezet fejlesztésében, valamint a vállalkozói szellem bátorításában. Erre jó példa az a három program, melyeknek köszönhetően több mint 1.000 kis- és középvállalkozás részesült támogatásban, mondta az államtikár. Az említett programok az RMDSZ kezdeményezte Kogălniceanu Program, a Fiatal Kezdő Vállalkozók Programja, valamint a Start Program.
A számunkra különösen fontos Kogălniceanu Program indult utolsónak. Amit erről tudni kell: a Gazdasági Minisztérium biztosítja állami költségvetési támogatás formájában a piaci kamat legtöbb 70%-ának finanszírozását, valamint az államilag támogatott hitelgaranciát az igényelt összeg legtöbb 80%-ára. A Program elindításától számított három hónapban 3361 pályázatot jegyeztek. Ezekből 2800-at már kiértékeltek, 2443 pályázatot elfogadott a Kis- és Középvállalkozások Ügynöksége, 120 szerződést már aláírtak a vállalkozók a bankokkal. A szerződések száma a közeljövőben növekedni fog.
A másik két program, a Start és a Kezdő Fiatal Vállalkozók Programja a fiatal vállalkozóknak szól. A Start elsősorban a vállalkozói képességek fejlesztését, valamint a finanszírozáshoz való hozzáférést segíti elő. A két évnél kevesebb régiséggel rendelkező mikrovállalkozások elszámolható költségeik maximum 70%-ának megfelelő vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. Finanszírozásban eddig 100 vállalkozás részesült a 416 jelentkező közül.
A Kezdő Fiatal Vállalkozók Programja keretében 10 000 euróig terjedő vissza nem térítendő támogatásban részesülnek a vállalkozók, a hitel garanciája 80%-a a hitel értékének, valamint a társadalmi biztosítási költségektől való mentesítés maximum 2 alkalmazott esetében. A vállalkozónak legalább 2 személyt kell alkalmaznia. A Program keretében 807 fiatal vállalkozó részesült támogatásban, az 1256 pályázó közül.
Jó hírrel szolgálunk a vállalkozóknak, mondta az államtikár, ugyanis a programok eddigi sikere arra ösztönözte az intézményt, hogy jövő évben is folytatódjon a pályázati kiírás. 2012-re 21 millió lejes költségvetéset előlegeztek a Kezdő Fiatal Vállalkozók Programjának, 10 milliót a Startnak, valamint 70 millió lejt a Kogălniceanu Programnak.
rmdsz.ro
|
|
Last Updated on Friday, 09 December 2011 16:17 |