|
A keresdi Bethlen kastélyban tartották szombaton a WEBkastély vetélkedő díjátadó rendezvényét. Az eseményen több mint 150-en vettek részt, jelen voltak az Erdély minden sarkából érkező csapatok, szervezők, támogatók. 
Az inkább decemberi hangulatot idéző hideget a Triumvirátus vonósnégyes hangulatkeltő kiskoncertje, a helyszínen készített forralt tea és bor, valamint az ízletes gulyás enyhítette, de ezek is csak átmeneti meleget nyújtottak egy hideg téli naphoz. A közös ügy és az, hogy pontosan 12 és 14 óra között kisütött a nap, feledtette a hajdan szép időket megélt kastély jelenlegi állapotát.
A díjátadón elhangzott, a dobogós helyezést elért csapatok projektjeivel kiemelten foglalkozik a PONT csoport, segítenek olyan pályázati lehetőségeket találni, amelyek révén megvalósulhat a kastélyok fejlesztése, bevonása a közösségi életbe. A három legjobb csapat már hétfőtől elkezdi a munkát a PONT Csoport szakembereivel, hogy december 15-ére elkészüljön egy-egy pályázat, amely segítségével forrásokat próbálnak lehívni az Országos Kulturális Alaptól. A dicséretet érdemlő Kováts Kúria a Transindex részéről teljes kastélyhonlap elkészítésének lehetőségét kapta meg, míg a negyedik helyezett szilágynagyfalusi Bánffy-kat a Transylvania Trust ajándékcsomagokkal, a Bonchidai Kastélynapokra való ingyenbelépővel, az Élő Erdély pedig a szilágysági biciklitúra emléktárgyaival díjazta a kiemelkedő kastélyteljesítményt.
A nyertes gernyeszegi Udvarmesterek és második helyezett Olaszteleki Danielek apródjai személyesen látogathatják meg Brüsszelben az Európai Parlamentet Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselők meghívására, akik támogatásként a tanulmányút költségeinek fedezését ajánlották fel. A szintén dobogós Erdőd lányai pedig "európai" ajándékcsomagokban részesültek. A rendezvényen jelen levő Sógor Csaba hangsúlyozta, szerinte élő kastélyokra van szükség, olyanokra, amelyek nem csupán építészeti ékei, hanem kulturális és szellemi központjai is egy vidéknek, ehhez azonban a helyi közösségek, a fiatalok szerepvállalása is elengedhetetlen. Az Agrosel jóvoltából az Udvarmesterek tavasszal a gernyeszegi kastély kertjét virágmagokkal és 1.600 négyzetméteren friss fűmaggal ültethetik be. Az első alkalommal megszervezett WEBkastély vetélkedőre 23 csapat nevezett be, az internetes verseny célja az volt, hogy megismertesse az erdélyi kastélyokat, kúriákat, felhívja a figyelmet a jelenlegi helyzetre, páratlan értékükre, turisztikai potenciáljukra. A bejegyzéseket, csapatismertetőket a www.webkastely.ro honlapon megtalálják.
A WEBKastély a PONT Csoport, a Transindex, a Transilvania Trust Alapítvány és az Élő Erdély Egyesület közösen szervezett vetélkedője, amely részét képezi a PONT Csoport által kezdeményezett Kastély Erdélyben programnak.
|