A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által életre hívott új romániai magyar párt megbízott elnöke az MTI-nek elmondta: az etnikai arányosság elvének érvényesítése biztosíthatja a romániai magyarság parlamenti képviseletének stabilitását. Ez a román többség számára is előnyös - mondta -, hiszen így a kisebbségek garantáltan parlamenti keretek között folytathatják érdekérvényesítési munkájukat, és nem áll fenn annak veszélye, hogy a viták az utcára kerülnek. Emellett a romániai magyarságon belül érvényesülhet a pluralizmus a jelenlegi "egypártrendszer" helyett, ami Toró szerint jelentős demokráciadeficitet okoz.
Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nemrég egyezett meg nagyobbik koalíciós partnerével, a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) az új romániai választási rendszer alapelveiről, amely mentén kidolgozzák az új választási törvényt. E jogszabály szerint szervezik meg egy év múlva Romániában a parlamenti választásokat.
Az EMNP ezért azt javasolja az RMDSZ-nek, hogy érvényesítse a tárgyalásokon az etnikai arányosság elvét, amely szerint a romániai magyarság számára elkülönítenek számarányának megfelelő parlamenti mandátumot. Ezekért versenyezhetnek majd a romániai magyar politikai szervezetek, amelyek így nem kockáztatják azt, hogy a politikai verseny miatt a romániai magyarság parlamenti képviselet nélkül marad.
Toró szerint az eddigi koalíciós megállapodás, miszerint egyfordulós egyéni választókerületes választási rendszert vezetnek be, hátrányos a romániai magyarság számára, hiszen a magyarok szétszórtan élnek Romániában, az egyéni választókerületes rendszer pedig eltorzítja a választói opciókat, és az arányosság elve nem érvényesülhet. A politikus szerint a megállapodásnak az a része, miszerint a képviselői helyek körülbelül egyharmadát országos listákról töltik meg, csak részben korrigálja a választási rendszer torzságát, hiszen a kompenzációs szavazatokat a romániai magyarság csak ott gyűjthet, ahol a jelöltjük nem nyert az egyéni választókerületekben. Toró szerint ez azt jelenti, hogy a magyarok által többségben lakott régiók nem járulhatnak hozzá a kompenzációs rendszerhez, így számítása szerint csak 2-3 mandátumot nyerhet a romániai magyarság azokon a vidékeken, ahol a magyarság számbelileg kisebbségben él.
Toró közölte, hogy módosító javaslatukat átadják az RMDSZ parlamenti frakciójának. Rámutatott: első lépésben a romániai magyar politikai szervezeteknek kellene megegyezniük az etnikai arányosság elvéről, majd ezt a román pártokkal folytatott tárgyalásokon kell érvényesíteni.
A megbízott elnök szerint az RMDSZ olyan választási rendszert akar kialkudni a román pártokkal, amely számára kedvező, de a többi magyar szervezetnek hátrányos. Ez csak növeli a feszültséget a politikai táborok között, aminek elsősorban a romániai magyar közösség lesz a vesztese - mondta Toró T. Tibor.
Az MTI keresi az RMDSZ-t az ügyben.
MTI