|
Ezen héten írja alá a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) a Sürgősségi Esetek Felügyelőségével (ISU), valamint a Környezetvédelmi Örséggel azt a megállapodást, amelynek célja a tarlók és növényi maradványok elégetésének megakadályozása a szántóterületeken és a réteken.
Ami a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumot és az APIA-t illeti, nem csak a protokollúmon keresztül, de az ügynökség belső rendszabályának megváltoztatásával is próbál a szaktárca az aljnövényzet illegális égetése ellen fellépni.
Bár a kaszálók és legelők égetése, az érvényben lévő mezőgazdasági és környezetvédelmi termesztési jogszabály (GAEC – 5, 8) értelmében is szigorúan tilos, a gazdák ezen túl, szabálysértések esetén, a támogatások elvesztésével számolhatnak.
Az EU-s GAEC 5 szabályozás előírja azon mezőgazdasági termelők számára, akik szántóterületeket (ideiglenes takarmányterületeket is) használnak, hogy a haszonnövények betakarítása után tilos a tarlókon tüzet gyújtani vagy elégetni a növényi maradványokat (a szalmásgabonák szalmáját, a krumpliföldeken az indákat, a kukoricakocsányt, a napraforgószárat stb.).
A GAEC 8 előírásai az állandó takarmánytermő területekre vonatkoznak, ahol szintén tilos a kaszálás után maradt fű elégetése. A támogatás ez esetben is visszavonható.
Amennyiben ismeretlen okok miatt keletkezett tűz a tarlón, a gazdának bizonyítania kell, hogy az esetet jelentette a rendőrségen. Ellenkező esetben alkalmazhatók a GAEC 5/8 előírásai.
Tánczos Barna elmondta, a szaktárca ezen az eljáráson is szeretne módosítani, mivel a gazdák folyamatosan visszaélnek ezzel a lehetőséggel, és letagadják, hogy maguk gyújtották fel területeiket. A jövőben a gazda, attól függetlenül, hogy mit bizonyít be, elveszti támogatását.
„Eddig csak többszöri rajtakapás esetén vonta meg az APIA a gazdáktól a támogatást. A szaktárca, javaslatomra, a napokban tárgyal egy új, szigorúbb rendszer bevezetéséről, amelynek értelmében az avart égető gazdák, az illető terület után járó támogatás teljes mértékben elveszítik” – nyilatkozta Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár.
Elmondta, a tarló és az aljnövényzet (száraz fű, avar) égetése nem csak környezetvédelmi szempontból káros, de óriási veszélyt jelentenek az erdőtüzek szempontjából is.
„Ugyanakkor nem méltányos azokkal a gazdákkal szemben sem, akik a támogatásokért valóban megdolgozzák földterületeiket és rendben tartják a hátramaradt aljnövényzetet” – tette hozzá Tánczos.
Tánczos Barna Vidékfejlesztési államtitkár sajtóirodája/MTI-fotó
|