|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 16 November 2011 11:38 |
|
Tizedik plenáris ülését tartja november 23-24-én a Magyar Állandó Értekezlet (Máért), a résztvevők többi között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak. A Parlamentben tartandó tanácskozáson beszédet mond Orbán Viktor magyar kormányfő.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár elmondta, kidolgozták az intézmények támogatásának feltételeit, beérkeztek a módosítások is, ezeket beépítik a végső javaslatba. A tervezett témák között szerepelnek továbbá a környező országokban jövőre tartandó választások, a népszámlások tapasztalatai, és egyéb aktuális kérdések, mint például a szerb restitúciós törvény. Az ülést Kövér László, a magyar parlament házelnöke és Semjén Zsolt, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg, majd több szakbizottsági beszámoló és a stratégia megvitatása következik.
Az ülés második napján szólal fel Orbán Viktor miniszterelnök. A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna a szlovákiai Híd-Most formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.
MTI
|
|
Last Updated on Wednesday, 16 November 2011 11:47 |