| A tervezett 3 százalékos államháztartási hiány csökkentését szorgalmazza Băsescu |
|
|
|
| Written by temesvarihirek.ro |
| Monday, 24 October 2011 20:39 |
|
Románia ugyanis korábban vállalta nemzetközi hitelezőivel szemben, hogy GDP 3 százalékára csökkenti államháztartási hiányát, azonban Băsescu szerint ez növelheti az ország eladósodásának mértékét.
Kifejtette, hogy Románia most drágábban jut hitelhez a pénzpiacokon annak ellenére, hogy helyreállították az ország makrogazdasági egyensúlyát. Băsescu szerint a hitelek kamatai most magasabbak, mint 2010-ben, amikor a román kormánynak drasztikusan csökkentenie kellett a kiadásokat, és az ország gazdasága összességében sokkal rosszabb volt, mint a jelenlegi.
|
| Last Updated on Monday, 24 October 2011 21:25 |






A kormány kiemelt feladata, hogy a jövő évi költségvetést a bruttó össztermék (GDP) 3 százalékát kitevő államháztartási hiányhoz képest jóval kisebb deficittel tervezze meg - jelentette ki hétfőn Traian Băsescu államfő. Az államfő azt követően nyilatkozott, hogy megbeszélésre hívta hivatalába a román kormány tagjait, akiket tájékoztatott a vasárnapi EU-csúcs fejleményeiről. Băsescu elmondta, a megbeszélés egyik fő következtetéseként megállapodtak abban, hogy a jövő évi költségvetést nem lehet 3 százalékos deficittel megtervezni.

