|
Fontos, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát a romániai népszámláláson, hiszen ez a magyar közösség csak így tudja ismét bebizonyítani, hogy erős és egységes - mondta szombaton Medgyesen Kelemen Hunor. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Szeben Megyei Magyar Napok megnyitóján mondott ünnepi beszédében arra bíztatta az összegyűlteket, hogy vállalják bátran nemzetiségüket, anyanyelvüket. "Nekünk, magyaroknak, sokkal fontosabb ez az összeírás, mint másoknak. Tudnunk kell, hogy hányan vagyunk, hányan élünk itt, Erdélyben, szerte az országban" - mondta a politikus. Szerinte ettől függ majd, hogy a magyar közösség a jövőben is élhet-e az eddig megszerzett jogaival, és az is, hogy szerezhet-e e jogok mellé újabbakat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy teljes életet éljen szülőföldjén.
"Fontos tehát, hogy mindenki büszkén és bátran vállalja magyarságát, hiszen csak így tudjuk ismét bebizonyítani, hogy itt vagyunk, erősen és egységesen, magyarként" - hangsúlyozta Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke az előző napon tartott egyik sajtóértekezleten elmondta: az RMDSZ kampányt indított, amely a népszámlálás fontosságát kívánja tudatosítani a romániai magyar emberekben, és arra bátorítja őket, hogy büszkén, bátran vállalják fel identitásukat. Az ezt célzó népszámlálási karaván eddig 4250 kilométert tett meg, útja során 20-30 önkéntes segítségével 10 megye több mint száz településére jut el. Továbbá 200 000 szétosztott szórólap, 15 ezer plakát, számos rádiós reklám, videó, valamint a nepszamlalas.ro oldal segíti elő azt, hogy minél több magyar emberhez eljussanak a népszámlálással kapcsolatos tudnivalók.
Kelemen Hunor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt napokban Maros és Bihar megyében tartott kérdezőbiztosi felkészítés során tévesen értelmezték a népszámlálás módszertanát. Kelemen Hunor elmondta: a szövetség határozottan kéri a népszámlálás metodológiájának tiszteletben tartását. Az ugyanis kimondja: ha valaki nincs személyesen jelen a kérdezésnél, a róla nyilatkozó családtag vagy háztartástag bediktálhatja az ő nemzetiségét, anyanyelvét és vallási hovatartozását. Ez abban az esetben is így történik, ha a nem jelenlévő személy a településen, az ország másik településén vagy akár külföldön tartózkodik.
Az RMDSZ részéről érkezett egy további panasz. Kelemen Atilla, a szövetség Maros megyei elnöke ugyancsak pénteken közölte: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte az RMDSZ magyar nyelvű népszámlálási plakátjainak elhelyezését. A városháza arra hivatkozott, hogy azokon csak magyar nyelvű szöveg olvasható, emellett látható rajtuk az RMDSZ logója. A Maros megyei RMDSZ- elnök hangsúlyozta, hogy a plakátok nem minősülnek választási anyagnak, szerepük pedig a magyar nemzetiségű lakosság biztatása arra, hogy a népszámláláson vállalják magyar identitásukat.
MTI
|