|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Thursday, 13 October 2011 12:17 |
|
Negyvenezer forintnak megfelelő lejösszegre büntette a román országos diszkriminációellenes tanács azt a román újságírót, aki a román államvasutakon terjesztett egyik lapban Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének a meggyilkolására buzdított. Asztalos Csaba, a testület elnökének közlése szerint Florin Nahorniacot, a Ștefan cel Mare című hetilap főszerkesztőjét hatszáz lejre (40 ezer forint) bírságolták meg azt követően, hogy az EP alelnöke feljelentést tett a hátrányos megkülönböztetés visszaszorításáért küzdő állami hatóságnál Nahorniac ellen - írta szerdán az Új Magyar Szó című romániai magyar napilap.
Az általa vezetett lapban Florin Bucovianul név alatt közlő újságíró az újság május 1-jei számában Tőkés egyik nyilatkozatát az ország „meggyalázásának” nevezte, és a Romániában a magyarokra vonatkozó durva szitokszónak számító „bozgornak” („hontalannak”) nevezte Tőkést. „Hát senki sincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?” – írta Nahorniac.
Asztalos rámutatott: azért büntették meg csak az újságírót, mert a lapnak nincs hivatalosan bejegyzett, jogi személyiséggel rendelkező kiadója, a vasúttársaság felelősségét pedig nem lehetett megállapítani, és Tőkés László maga sem fordult beadványában a román államvasutak ellen. Tőkés László a román ügyészségen is feljelentést tett a kiadvány főszerkesztője ellen, de még nem érkezett válasz a panaszra. Kincses Előd, az EP alelnökének ügyvédje úgy véli, hogy a diszkriminációellenes tanács által megállapított bírság összege nem arányos a diszkrimináció súlyosságával.
MTI
|
|
Last Updated on Thursday, 13 October 2011 12:23 |