Ma 2012. May 24., Thursday, Eszter és Eliza napja van. Holnap Orbán napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A Közös Agrárpolitika (KAP) reformtervezete 2013 utánra PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Wednesday, 12 October 2011 22:44

Ma terjesztette elő az Európai Bizottság a Közös Agrárpolitika (KAP) reformtervezetét a 2013 utáni időszakra. A bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa, Dacian Cioloș által bemutatott tervezet a kistermelők és a fiatal gazdák aktívabb finanszírozását, a nagygazdaságok támogatási összegeinek korlátozását, valamint a Kelet és Nyugat-Európai országok között igazságosabban és kiegyensúlyozottabban elosztott mezőgazdasági támogatások rendszerét tartalmazza.


Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár hangsúlyozta, a megreformált KAP innovációra ösztönöz, és konkrét célja, kizárólag az aktív termelők támogatása.
Hozzátette, bár az „aktív termelő” pontos meghatározására még várni kell, egyértelmű a bizottság azon szándéka, hogy minimálisra csökkentse a meg nem művelt területek, illetve a nem létező állatállományok után nyújtott támogatásokat.

„A tervezet Románia számára több szempontból is kedvező lenne. Egyrészt egyszerűbbé válnak a kistermelőknek nyújtott támogatások: esetükben gazdaságonként fix összegek kifizetése kerül bevezetésre, másrészt pedig a helyszíni ellenőrzések során egyszerűsítenék és csökkentenék a kifizetési ügynökségek adminisztratív munkáját, amely az államkasszának az ehhez kapcsolódó költségeken spórolna, a kedvezményezettek pedig gyorsabban jutnának támogatáshoz”- magyarázta az államtitkár. Hozzátette, mivel Európa szinten Romániában van a legnagyobb számú kistermelő, akik átlagosan 3 hektáros földterületeken dolgoznak, a kistermelőket érintő reformok nagymértékben megkönnyítik a finanszírozási eljárásokat.

„A mezőgazdasági tevékenységgel felhagyó kistermelőket arra fogják ösztönözni, hogy földjeiket olyan gazdaságokra ruházzák át, amelyek szerkezetátalakítás, növekedés alatt állnak. A kisgazda, az éves támogatási összeget a földterület leadása után is megtarthatja, egyfajta életjáradék, vagy korai nyugdíjazás formájában” – tette hozzá Tánczos Barna.

A ma délelőtt bemutatott KAP-reform egyik szintén fontos eleme a fiatal gazdálkodók induló tevékenységének megkönnyítése. A mezőgazdasági termelők kétharmada Európában 55 évesnél idősebb. A munkahelyteremtés előmozdítása és a fiatal nemzedékeknek a mezőgazdasági ágazatban való elhelyezkedésre való ösztönzése érdekében a Bizottság új kezdőtámogatás bevezetését javasolja, melyet a negyven éven aluli termelők igényelhetnek projektjük első öt évében. 

„Amint arról korábban hírt adtunk, a PNDR módosítása kapcsán, jelenleg a minisztérium is dolgozik a fiatal gazdákat érintő 112-es intézkedés egyszerűsítésén. A végzettségi fokozati szinten szeretnének könnyíteni, ami ezt jelentené, hogy a kedvezményezetteknek, ezen túl nem kellene kötelező módon középiskolai szintű mezőgazdasági végzettséggel rendelkezniük. Emellett, a fiatal gazdák ösztönzésére szánt támogatási összegek mértéke is megváltozna, az eddigi legtöbb 25 ezer euró helyett, 40 ezer euróra is lehetne pályázni”- magyarázta az államtitkár.

Hozzátette, a hétfői, brüsszeli egyeztetések eredményeként, egy ma aláírt dokumentumban azt javasolta Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszternek, hogy a szaktárca saját felelősségre, a novemberi-decemberi hónapokra, írjon ki egy új kérésleadási periódust a 112-es intézkedésre. A javaslat értelmében a pályázatok leadására november 28 és 2012. január 13-a között kerülne sor.

Tánczos Barna hangsúlyozta: a Közös Agrárpolitika-reform egyik kiemelkedően fontos része az agrár-környezetvédelmi gazdálkodás stratégiai fontosságának megerősítése. „A környezetszemléletű gazdálkodás, illetve a korszerű mezőgazdasági és környezetkímélő technológiák alkalmazása Romániában az elmúlt években egyre nagyobb tereket hódított meg, komoly támogatási összegeket sikerült a gazdákhoz e téren eljuttatni” – nyilatkozta az államtitkár.
Hozzátette, a területalapú támogatások folytatása, a reform szerves részét képezik. Ez Romániában 2007-től kezdve folyamatosan növekedett: négy évvel ezelőtt például a SAPS 50,55 euró volt hektáronként, 2010-ben 80,39 euró, folyó évben pedig már 100,65 euró. A kedvezőtlen adottságú hegyvidéki területekre nyújtott közvetlen támogatás idén több mint a duplájára emelkedett, vagyis 107 euró jelenleg.
Az Európai Bizottság, egy ma kiadott közleményében hangsúlyozza: az Unió mezőgazdaságában rejlő lehetőségek fokozottabb kiaknázása érdekében a termelők igazságosabb, egyszerűbb és célzottabb jövedelemtámogatását szorgalmazza.

Tánczos Barna államtitkár sajtóirodája

 

Last Updated on Wednesday, 12 October 2011 23:27
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat