Ma 2012. May 24., Thursday, Eszter és Eliza napja van. Holnap Orbán napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A hatóságok új beruházót keresnek a Nokia helyett PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Friday, 30 September 2011 23:56

A kormány új beruházót keres Kolozs megyébe, ahonnan az év végéig távozni fog a Nokia mobiltelefon-gyártó cég - jelentette be pénteken Emil Boc miniszterelnök. A Nokia vezetősége egy nappal korábban jelentette be, hogy az év végéig bezárja romániai gyárát, amelynek termelési kapacitását ázsiai országokba helyezi át. A Nokia 2008-ban nyitotta meg a Kolozsvár melletti Nemeszsuk településen 60 millió euró értékű beruházás nyomán a gyárát, amelyben mintegy kétezer ember dolgozik.

Az alkalmazottak a jövő év első hónapjaiban várhatóan végkielégítést kapnak, így jövő márciusig biztosítva lesz a bérük.
Boc elmondta, hogy a román kormány több külföldi stratégiai beruházóval tárgyal már, akik egyebek között Kolozs megyében telepednének meg, de neveket nem közölt, mivel még nem született megállapodás.

Szintén pénteken Alin Tișe, a Kolozs megyei tanács elnöke bejelentette, hogy az általa vezetett önkormányzat a Bosch-sal tárgyal, miután a német vállalat a kolozsvári ipari parkba való letelepedés lehetőségét vizsgálja. Ennek a lehetséges beruházásnak azonban nincs közvetlen köze Nemeszsukhoz, ahol a Nokia várhatóan majd eladja az általa felépített gyárat.

A román kormány számára azért vált sürgőssé a Nokia által hagyott űr betöltése, mert a finn mobiltelefon-gyártó cég gazdasági számítások szerint Románia bruttó össztermékének a 0,25-1 százalékát termelte, a romániai kivitelhez 5 százalékkal járult hozzá tavaly, ami abszolút értékben 2 milliárd eurót jelentett. Így a Nokia távozása kihatással lesz a román gazdaság növekedésére, amely az idén várhatóan 1,5 százalékkal bővül, jövő évben pedig a legújabb becslések szerint 2 százalékkal, miután korábban 4 százalékkal is számoltak.

Traian Băsescu államfő felhívta a figyelmet arra, hogy más multinacionális cégek is távozhatnak Romániából a bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzet hatására. A román kormányfő szerint egyelőre nincs tudomásuk arról, hogy más vállalatok is követnék a Nokia példáját, de Romániának fel kell készülnie erre a lehetőségre is. Ezért a kormány a következő időszakban különösen odafigyel bürokrácia csökkentésére, hogy növeljék Románia vonzerejét a külföldi beruházók szemében - mondta Boc.

MTI

 

Last Updated on Friday, 30 September 2011 23:59
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat