|
Az európai uniós forrásokból finanszírozott tervek leszerződését illetően a Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium teljesítette vállalásait, hiszen az általunk menedzselt program a leszerződött tervek értékét tekintve európai uniós szinten is első. Jelenleg 6 milliárd euró értékben írtunk alá szerződéseket. Az eddig aláírt szerződések értéke 143 százalékkal teljesíti túl a program számára 2011-ig elkülönített keretösszeget – nyilatkozta Borbély László szeptember 26-án, Dolj megye vízi infrastruktúrájának rehabilitációját célzó nagyszabású terv leszerződésekor.
A nagyszabású fejlesztési terv értéke meghaladja a 150 millió eurót (áfa nélkül). Ebből a pénzösszegből több mint 116 millió euró az Európai Unió vissza nem térítendő támogatását képezi. A terv kedvezményezettje az Oltenia Vízügyi RT., de a lényegi kedvezményezett az a 389 ezer Dolj megyei polgár, akik a munkálatok befejeztével, 2014 után tisztább vizet fognak inni.
Habár a minisztérium szakemberei és a kedvezményezettek közötti folyamatos egyeztetések eredményeként a szerződések aláírási üteme látványosan felgyorsult, továbbra is aggasztó az uniós források effektív lehívási rátája. A Környezetvédelmi Operatív Program keretén belül jelenleg az előirányzott uniós források 19 százalékát hívtuk le, ha ebbe az összegbe beszámítjuk a kedvezményezetteknek kiutalt előlegek értékét is – mondta az RMDSZ minisztere, kiemelve: a Környezetvédelmi Operatív Program decentralizációjának egyik következménye, hogy a minisztérium és a kedvezményezett közötti szerződés megkötése után „a labda és a felelősség oroszlánrésze az önkormányzatok területén van”.
Az uniós források effektív lehívását hátráltató tényezők közül a környezetvédelmi miniszter a közbeszerzési eljárások meghirdetése és a kivitelezési munkálatok elkezdése közötti időintervallum hosszúságát, valamint az építési munkálatok lassú ütemét említette.
A mandátuma alatt hozott legfontosabb minisztériumi intézkedések közül Borbély László az új közbeszerzési törvény azon kitételét emelte ki, amely a megalapozatlan fellebbezések számát próbálja csökkenteni, úgy hogy garancia letételét írja a fellebbező cégeknek.
Sajátos gondot jelent az a tény, hogy a kedvezményezettek bankszámlájára kiutalt előlegek felhasználatlanul állnak azok bankszámláin – jelentette be a miniszter kiemelve: mandátumom átvételekor az előleg értéke a terv értékének 30 százaléka volt, de a legtöbb esetben hiába volt a kedvezményezett bankszámláján a pénz, nem használták fel. Az előleg hatékonyabb felhasználása érdekében 2010-ben intézkedéseket hoztam, hogy az előleg értékét két, 15-15 százalékos részletben utaljuk ki. A második részlet kifizetését az első összeg 80% százalékos elköltéséhez kötöttük. Mivel az előlegek elköltését illetően továbbra sem észleltünk látványos javulást, úgy döntöttem, az előleg értékét a terv értékének 20%-ra csökkentjük és 5%-os részletekben fizetjük ki. A részletetek kifizetését az első összeg 60% százalékos elköltéséhez kötjük.
A minisztérium kiutalja a pénzt a munkálatokra, de ez nem azt jelenti, hogy a minisztériumot a továbbiakban nem érdekeli, mi történik a terv kivitelezése során Ha a kedvezményezett az előleg átutalása után 4 hónapon belül egyetlenegy, a feltételeknek megfelelő elszámolási kérelmet sem ad le, akkor a Hatóság elkezdi az előlegként adott pénzösszeg visszaszerzési procedúráját. A szerződésben foglalt előírások megszegése esetében a kedvezményezettek büntethetők – hangsúlyozta Borbély.
Jelenleg a Környezetvédelmi Operatív Programot Irányító Hatóság szakemberei több szúrópróbaszerű ellenőrzést végeznek a tenderek meghirdetésével és a tender füzetekben megfogalmazott kitételekkel kapcsolatosan – jelentette be a környezetvédelmi miniszter.
rmdsz.ro
|