Ma 2012. May 24., Thursday, Eszter és Eliza napja van. Holnap Orbán napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Tőkés: Az EMNT és az EMNP csak a magyarság érdekében működne együtt az RMDSZ-szel PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Sunday, 04 September 2011 15:22

Tőkés László (fotó), az EP alelnöke szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt számára „a magyarság érdekeinek szolgálata kötelező”, és csak ennek alapján képzelhető el az RMDSZ-szel való együttműködés a jövő évi választásokon – jelenti a Mediafax tudósítója. Nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László pénteken azt nyilatkozta, természetesnek tartja, hogy abból a tisztségből, amelyet betölt, mind országa, mind a magyar közösség érdekeit szolgálja.


„Ez nem mond ellent egymásnak” - jelentette ki Tőkés.

Azt mondta, azért jelöltette magát az RMDSZ-szel közös listán az Európai Parlamenti választásokra, mert a Szövetségnek nem lett volna esélye EP-képviselői mandátum megszerzésére, és mert a magyar közösség érdekeit akarja szolgálni.

„Némelyek elfelejtik, hogy nem én kértem a listára való felvételemet, hanem az RMDSZ volt olyan helyzetben, hogy nem volt esélye egy európai képviselői helyet megszerezni, és ők kértek fel, hogy fogadjam el a lista első helyét mint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Nem az RMDSZ kedvéért mentem bele ebbe a kompromisszumba, hanem a magyarság érdekei szolgálatában tettem” - nyilatkozta az EP alelnöke.

Ennek ellenére – jelentette ki Tőkés – a jövőben az RMDSZ-szel való együttműködés csak akkor folytatódhat, ha a Szövetség tagjai vele azonos célokat követnek.

„Az EMNT és a létrehozandó Erdélyi Magyar Néppárt számára kötelező a magyarság érdekeinek szolgálata. Csak ezen az alapon képzelhető el az együttműködés a jövő évi választásokon” - jegyezte meg Tőkés.

Tőkés szerint az EMNT és az RMDSZ közötti együttműködés elszakadt a Szövetségtől, melynek tagjai megfeledkeztek a magyar testvériségről.

„Az európai szellemiség jegyében nekünk, magyaroknak meg kellene békélnünk egymással. Miként követhetjük az európai célokat, amikor egymással sem tudunk megegyezni?” - mondta Tőkés.

Eckstein Kovács Péter államelnöki tanácsos lemondásával kapcsolatban az EP alelnöke azt mondta, „követendő példa”, de arról nem szólt, kinek kellene ezt követnie.

„Eckstein Kovács e gesztusával közvetve figyelmeztetett az RMDSZ-politika elvtelenségére” - nyilatkozta Tőkés.

Az EP-képviselő ugyanakkor bírálta a magyar politikusok hozzáállását a verespataki projekt kérdéséhez.

„Megengedhetetlen az ilyen Európa-ellenes magatartás. Miközben az Európai Parlament elsöprő többsége elutasította a ciánalapú bányászatot, az én magyarjaim veszik a bátorságot, és Európa-ellenes politikát folytatnak” – összegezett az EP alelnöke.

Mediafax/Nyugati Jelen/TemesvariHirek.ro-fotó

 

Last Updated on Sunday, 04 September 2011 15:29
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat