|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Thursday, 14 July 2011 18:58 |
|
„Borbély László számíthat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai támogatására és biztosak vagyunk benne, hogy az ellene felhozott vádak hamisnak bizonyulnak” – jelentette ki Kelemen Hunor (fotó) szövetségi elnök. „Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter jó szakember, tisztességgel végezte eddig is feladatait, egy jó és megbízható politikus, aki nem keveredik olyan ügyekbe, amelyet a sajtó megszellőztetett. Borbély László számíthat a Szövetség és az én személyes támogatásomra, kiállunk mellette és biztosak vagyunk abban, hogy a megjelent sajtóinformációk tévesnek bizonyulnak” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Hozzátette, jelen pillanatig nem látott semmilyen hivatalos papírt a Korrupcióellenes Ügyészség részéről, továbbá a kormányfővel tárgyalva az is kiderült, hogy a kormányhoz sem jutott el hasonló hivatalos irat.
„Egy egyszerű sajtóközleményről van szó jelen pillanatban, amelyet egy újságíró kérésére adott ki a Korrupcióellenes Ügyészség. Ez nem a megfelelő kiindulási alap egy ilyen vád megfogalmazásánál, ezért arra kérek mindenkit, hogy ne a sajtón keresztül tegyünk igazságot, hanem hagyjuk az illetékes szerveket, hogy végezzék a dolgukat. Borbély László ma délutánra visszaér az országba, és biztos vagyok benne, hogy lesz hivatalos álláspontja az ellene felhozott, koholt vádakra” – nyilatkozta szerdán Kelemen Hunor.
Rmdsz.ro
|
|
Last Updated on Thursday, 14 July 2011 19:18 |