Ma 2012. May 24., Thursday, Eszter és Eliza napja van. Holnap Orbán napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Tőkés László: Nem fogjuk hagyni, hogy mesterséges határokkal megváltoztassák a területi-etnikai arányokat PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Wednesday, 22 June 2011 16:02

Az erdélyi magyarság nem fogja hagyni, hogy mesterséges határokkal megváltoztassák a területi-etnikai arányokat - jelentette ki Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkéssel az Academia Cațavencu című román hetilap közölt interjút szerdai számában. A Tőkés László sajtóirodája által az MTI bukaresti irodájához eljuttatott teljes változat szerint az EP alelnöke elmondta: a romániai magyarság legutóbb 1968-ban, az akkori megyésítéskor élt át hasonlót. Akkor ugyanis az organikus regionális fejlesztés elvével ellentétesen mesterségesen alkottak meg olyan megyéket, mint Bihar, Szatmár, Szilágy és Maros - mondta Tőkés.


Tőkés úgy fogalmazott, hogy a Traian Băsescu államfő és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) által javasolt nyolc óriásmegye több a soknál, még Nicolae Ceaușescu volt román kommunista diktátornak sem volt mersze szétverni Székelyföldet, vagyis Hargita és Kovászna megyét.

Kifejtette: "Ha én moldvai, bánsági, erdélyi román vagy oltyán (Dél-Románia egyik történelmi régiójának a lakosa) volnék, komolyan megsértődnék azon, hogy a területi-adminisztratív újjászervezés kapcsán egyfolytában csak a magyarokról szól a fáma, mintha Romániában csak a magyaroknak lenne regionális identitásuk". 
Az EP alelnöke szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ördögi körbe került. Senki nem kényszerítette arra, hogy egy válságkormány csapdájában vergődjön anélkül, hogy rendelkezne a magyar közösség közismert céljainak a megoldására nyilvános és átlátható garanciákkal. 

Romániában jelenleg tárgyalások folynak a kormánykoalícióban az ország közigazgatásának tervezett átalakításáról. Traian Băsescu és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) a jelenlegi nyolc gazdasági fejlesztési régió megyékké való átalakítását javasolta, ami azt jelenti, hogy drasztikusan csökkenne a jelenlegi 41 megye száma. Ezt a tervet a romániai magyarság politikai szervezetei határozottan elutasították.
Tőkés a június elején Romániában nagy politikai vitát gerjesztő brüsszeli székelyföldi iroda megnyitásáról elmondta: valamennyi romániai történelmi régiónak nyitnia kellene hasonló irodát Brüsszelben.

MTI

 

Last Updated on Wednesday, 22 June 2011 16:06
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat