|
Written by Administrator
|
|
Tuesday, 21 June 2011 15:57 |
|
A Romániai Hit Gyülekezete (RHGY) több mint egy éve kötött bérleti szerződést a Mecénás Alapítvánnyal a nagyváradi Ady Endre Kulturális Központ használatáról - olvasható a Hit Gyülekezete sajtóosztályának az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében. Mint hozzáteszik: a szerződés mögött nem áll semmiféle politikai megállapodás vagy "titkos paktum".
A közleményt a Magyar Nemzet keddi számában megjelent értesülésre reagálva adták ki, mely szerint "tiltakozást váltott ki az erdélyi magyar történelmi egyházak körében" a Hit Gyülekezete nagyváradi "megtelepedése", mint ahogy az is, hogy az anyaországi felekezet a helyi Ady Endre Kulturális Központban tartja istentiszteleteit. A napilap cikke idézi Fodor Józsefet, a nagyváradi római katolikus egyházmegye vikáriusát, aki a Krónika című napilapnak elmondta: hamarosan felszólítják az RMDSZ alapítványát, ne engedélyezze a Hit Gyülekezete istentiszteleteit, tekintve, hogy "az Ady Központ ugyanis nem a felekezet, hanem Ady emlékének épült". A lap Csűry Istvánt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület (KREK) püspökét is idézi, aki - mint fogalmazott - nem tartja jónak a tudomása szerint önmagát gyülekezetnek nevező közösség támadását a történelmi egyházak ellen.
A Romániai Hit Gyülekezete - amely a 2006. évi romániai egyházügyi törvény alapján elismert önálló vallási felekezet - üzleti alapon kötött 2011 szeptemberéig érvényes szerződést a kulturális központtal - olvasható a Hit Gyülekezet sajtóosztálya által válaszul kiadott közleményben.
Szűcs István lelkész, a RHGY alelnöke a közleményben hangsúlyozza, hogy politikai csatározásokban ezután sem kívánnak részt venni; közösségük egyetlen politikai párt vagy társadalmi szervezet mellett sem kötelezte el magát. Az RHGY konstruktív együttműködésre törekszik valamennyi erdélyi magyar egyházzal, és "nem támad más vallási közösségeket". A felekezet célja kizárólag az evangélium hirdetése és Jézus Krisztus képviselete - zárul a Hit Gyülekezete közleménye. A Magyar Nemzet keddi számában kitért arra is, hogy a nagyváradi Ady Endre Kulturális Központot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapította Mecénás Alapítvány és a római katolikus egyház közös pályázatán elnyert, a magyar kormány által 2003-ban odaítélt 320 millió forintból építették fel.
MTI |