|
Május 20-án, Marosvásárhelyen a három székely megye – Hargita, Kovászna, Maros – küldötteinek és a Szövetség csúcsvezetésének részvételével megalakult a Székelyföldi Önkormányzati Tanács. Az RMDSZ Alapszabályzatába foglaltak szerint székelyföldi, partiumi és közép-erdélyi önkormányzati tanácsok alakulnak május illetve június hónapok során, ugyanakkor a regionális tanácsok mellett megmarad az Országos Önkormányzati Tanács is.
Kelemen Hunor szövetségi elnök elmondta: „a régiók szerinti leosztás azért fontos, mert azt tapasztaltuk, hogy eltérőek, változóak az igények, a prioritások, a cselekvési tervek. Ez a struktúra lehetővé teszi a különböző régiók érdekeinek jobb artikulálását, illetve az üzenetek és a feladatok pontosabb meghatározását”. Hozzátette: „az önkormányzatiság elvének érvényesítését az RMDSZ már a 90-es évek elejétől kezdődően felvállalta, ez máig a Szövetség prioritása. Ennek eredményeként az elmúlt 21 évben a székelyföldi önkormányzatok megerősödtek és megőrizték a többséget. A Székelyföldi Önkormányzati Tanács megalakulása Kököstől Nyárádszeredáig minden önkormányzat érdekeit felvállalja, tevékenységüket összehangolja.”
A szövetségi elnök kitért a jövő évben sorra kerülő helyhatósági választásokra is, úgy fogalmazott, hogy ilyen szempontból is rendkívüli fontosságú a regionális önkormányzati tanácsok megalakulása. „Nekünk első lépésként az önkormányzati választásokon kell nagyon jól teljesítenünk. Be kell bizonyítanunk, hogy önkormányzati vezetőink az elmúlt 4 évben eredményesek voltak, jobbá tették a közösségek életét, minden eszköz felhasználtak, amit a bukaresti kormányzat RMDSZ-es tagjai biztosítani tudtak a válság időszakában. Verseny lesz az önkormányzati választások alatt, és nekünk ezt a versenyt meg kell nyernünk! Ha a helyhatósági választásokat megnyertük, akkor másképpen tudunk készülni a parlamenti választásokra. Ma vannak olyan magyar emberek, magyar pártalapítok, akik azt mondják, hogy az erdélyi magyarságnak nem kell parlamenti képviselet. Ezt az álláspontot mi visszautasítjuk és minden erőnkkel azon leszünk, hogy továbbra is képviseljük a romániai magyarság érdekeit a romániai parlamentben.”
Miután megalakulnak a Regionális Önkormányzati Tanácsok, és megválasztják vezetőiket is, megalakul a Szövetségi Állandó Tanács, amelynek tagjai lesznek a Tanácsok elnökei, ezzel is megadva azt a súlyt mindhárom régiónak, ami megilleti őket.
A Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnökévé Péter Ferencet, Szováta polgármesterét választották meg, az elnökség tagjai: Lokodi Edit, Tamás Sándor, Antal Árpád, Petres Sándor, Sófalvi László és Borboly Csaba.
A székelyföldi, a partiumi és a belső-erdélyi önkormányzati tanácsok tagjainak számát a 2008-as helyi választások eredményei alapján határozták meg. Eszerint a székelyföldi polgármesterből, alpolgármesterekből és tanácsosokból testület 62 tagot számlál, a partiumi 57-et, a belső-erdélyi pedig 28 főből áll majd, akiket a területi szervezetek delegálnak. Nem szűnik meg a korábbi alapszabályzat szerinti Országos Önkormányzati Tanács sem, a testületet a regionális tanácsosok elnökségi tagjai alkotják majd.
A jövő héten megalakul a Közép-Erdélyi Önkormányzati Tanács is, míg a Partiumi június elején tartja alakuló ülését.
(rmdsz.ro)
|