|
Figyelünk egymásra mottóval indítja az Erdélyi Konzultációt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A nagyszabású felmérés keretén belül 250.000 magyar ember megkérdezésével szeretnénk felmérni az erdélyi, romániai magyarság gondjait, prioritásait, a Szövetséggel szembeni elvárásait – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök mai, kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Az RMDSZ vezetője úgy fogalmazott: „az Erdélyi Konzultáció aktualitását két, rendkívül fontos érdek szolgáltatja: a romániai magyar közösség és a Szövetség érdeke. A felmérés során egyrészt az emberek őszintén elmondhatják, melyek a prioritásaik, ugyanakkor megjelölhetik azokat a feladatokat is, amelyekkel a jövőben megbíznák az érdekképviseleti szervezetet. Az RMDSZ-nek mindemellett másfél éves nehéz kormányzás után és egy évvel a választások előtt, pontosan kell látnia, mit gondol a közösségünk a saját jövőjéről, a Szövetségről és annak munkájáról”.
Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ nagyváradi kongresszusának üzeneteként fogalmazódott meg egy emberközeli, erős, megbízható szervezet építése, hiszen, mint mondta, a Szövetség minden magyar emberé. „Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, változásra van szükség. Valós és folyamatos párbeszédet folytatunk az emberekkel, nagyobb odafigyeléssel kell követnünk mindennapi problémáikat, meg kell értenünk a napi gondokat, és látnunk kell a távoli terveket” – mondta a politikus, aki szerint mindez csak úgy valósítható meg, ha a Szövetség folyamatosan azok között van, akiket képvisel. „Ezt a célt szolgálja a most induló Erdélyi Konzultáció” – hangsúlyozta Kelemen.
A felmérés során a megkérdezetteknek választ kell adniuk arra, hogy mennyire elégedettek az életkörülményeikkel, majd meg kell jelölniük azt a két legfontosabb problémát, amelyet meggyőződésük szerint településük polgármesterének meg kellene oldania. A válaszadóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy a Szövetség munkáját értékeljék: előbb véleményt kell mondaniuk arról, hogy mivel kellene foglalkoznia az RMDSZ-nek országos szinten, majd elmondhatják, hogy milyen mértékben elégedettek a Szövetség tevékenységével. A felmérésben résztvevők megjelölhetik azt a politikai szervezetet, amelynek bizalmat szavazna az önkormányzati választásokon, végül pedig megfogalmazhatják üzenetüket, gondolataikat az RMDSZ vezetőinek.
A felmérés technikai részleteiről szólva a Szövetség elnöke elmondta, hogy a nyolc kérdést tartalmazó adatlappal a helyi szervezetek képviselői és önkéntesek fogják felkeresni az erdélyi magyarokat. „Az adatokat a nyár folyamán fogjuk feldolgozni, minek eredményeként településszintű, pontos problématérképpel fogunk rendelkezni” – fogalmazott Kelemen.
Kovács Péter főtitkár mindehhez hozzátette, az Erdélyi Konzultáció szervezése három szinten történik: a Főtitkárságon zajlik ennek a központi koordinációja, ezt követi a megyei és a helyi szint. Elmondta, Erdély területéről közel 1000 személy fog részt venni a program lebonyolításában. „Elsősorban az önkormányzati képviselőket fogjuk bevonni, hiszen ez a program az önkormányzati választásokra való felkészülés része, célunk egy problématérkép megrajzolása. Az önkormányzati képviselőink kell legyenek azok, akik ezeket a problémákat elsőként beazonosítják, és megpróbálják orvosolni helyi szinten, mellettük számítunk az irodai alkalmazottakra, az önkéntesekre is.” Kovács bejelentette: a Főtitkárság egy stratégiai partnerséget alakított ki a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (MIÉRT), hiszen, mint mondta, szükség van arra a lendületre, amelyet a MIÉRT és közel 300 tagszervezete egy ilyen konzultációs folyamatba be tud hozni.
A főtitkár konkrét számadatokkal is szolgált: 250.000 űrlapot, 120.000 szórólapot és 10.000 plakátot nyomtattak ki.
(rmdsz.ro)
|