|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Sunday, 17 April 2011 21:22 |
|
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter volt a házigazdája a pénteken, április 15-én, Bukarestben megrendezett Dél-kelet Európai Kulturális Miniszterek Tanácsának, amely a Bukaresti Nyilatkozat és a Tanácsi Charta függelékének az elfogadásával ért véget. A két dokumentum Románia egy éves elnökségének a lezárását jelzi, hiszen májustól a Tanács vezetését Szerbia veszi át.
A Dél-kelet Európai Kulturális Miniszterek Tanácsa egy 11 országot magába foglaló, kormányközi együttműködésen alapuló szervezet, amely a Tanács Chartájának aláírásával, 2005 márciusában alakult meg Koppenhágában. A Tanács célja a tagországok közti regionális kulturális együttműködés és az örökségvédelmi programok és stratégiák erősítése. A Tanács elnökségét minden évben egy-egy tagország kulturális minisztere látja el, Románia tavaly áprilisban vette át a Tanács vezetését Montenegrótól és adja tovább májustól Szerbiának.
A bukaresti Tanács munkálataira meghívást kaptak a Fekete-tenger és a Kaukázus térségének országai is, így jelen voltak Moldva Köztársaság, Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia kulturális miniszterei valamint az Európa Tanács állandó meghívottja.
A miniszterek tanácskozásán bemutattak egy sor örökségvédelmi programot, ismertették a tagországok által használt finanszírozási stratégiákat és sorba vették az uniós pályázati lehetőségeket. A résztvevők megállapodtak abban, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni a kortárs alkotók támogatására, hiszen „nélkülük nem lesz a jövő nemzedéke számára kulturális örökség” – jelentette ki Kelemen Hunor.
A Bukaresti Nyilatkozat elfogadása kapcsán a romániai kulturális tárca vezetője elmondta, hat éves tevékenység után rugalmasabbá kell tenni a Tanács működését, éppen ezért azt javasolta, hogy a Kulturális Miniszterek Tanácsának minden tagja nevezzen ki egy magas rangú tisztségviselőt az örökségvédelem terén, ugyanakkor nevezzen meg egy-egy szakértőt az örökségvédelem és a kortárs alkotások terén, akik külön munkacsoportot alkotva tevékenykednek. „A szakértők kinevezése függetleníti az értékteremtő és megőrző munkát a minisztériumok és kormányok politikai változásaitól, a szakemberek továbbviszik és befejezik az elkezdett, közös projekteket” – magyarázta Kelemen Hunor a Tanács munkálatait lezáró sajtótájékoztatón.
(rmdsz.ro)
|
|
Last Updated on Sunday, 17 April 2011 21:26 |