|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 10 November 2010 12:00 |
|
Az ország egészségügy minisztere, Ariel Henry igazolta, hogy a kolera kitörés elérte Port-au-Prince fővárost is. Az orvosok jelenleg 73 embert kezelnek, de fennáll a veszély, hogy a földrengés által tönkretett városban hamar elterjed a betegség. Közben egyre több nyugat-európai és amerikai szakértő azt állítja, hogy az elkövetkező pár évben több tízezer lakós megbetegedése várható.
Hivatalos adatok szerint eddig 583 fertőzött személy vesztette életét, de sokak szerint a reális számok ennél sokkal nagyobbak. Jelenleg több mint 9000 kolera tünettel gyanított embert kezelnek országszerte. Az országot tönkretevő januári földrengés óta ott tartózkodó önkéntes dolgozók és orvosok azt állítják, hogy az ország vizei is fertőzöttek már. A kitörés hatásait az 1991-1994 közötti perui kolerajárványhoz hasonlítják sokan, amikor 1 millió fertőzött és 10.000 halott voltak a hivatalos számok. A betegség akkor más 16 Dél-Amerikai és Közép-Amerikai országba elterjedt. Eközben Haitiben a földrengés által okozott kőtörmelék 98%-át még nem takarították el és január óta 1,6 millióan laknak sátrakban. Júliusban a CNN tudósítói beszámolása alapján a főváros még úgy néz ki, mint a földrengés napján. A következő veszélyeztetett ország a szomszédos Dominikai Köztársaság, ahová elterjedhet rövid időn belül a baktérium.
Darida Koppány
|
|
Last Updated on Wednesday, 10 November 2010 12:01 |