| Tőkés László elítéli a szlovák kormányt |
|
|
|
| Written by temesvarihirek.ro |
| Monday, 21 November 2011 16:57 |
|
Emlékeztet, hogy húsz évvel ezelőtt a közép-európai együttműködés megteremtői a Visegrádi Nyilatkozatban vállalták, hogy "tiszteletben tartják minden más nemzet jogát identitásának egyidejű kifejezéséhez". Tőkés szerint a szlovákiai "hatalmasságok" két évtizeddel később mintha megfeledkeztek volna az elődeik által felvállalt európai alapértékekről, hiszen az Európai Unió teljes jogú tagjaként Szlovákiában továbbra is görcsösen ragaszkodnak a kollektív bűnösséget kimondó Benes-dekrétumokhoz, értelmetlen és jogfosztó törvénykezéssel korlátozzák a szabad identitásválasztás jogát, valamint alaptörvényükkel ellentétesen - megfélemlítésként és büntetésként - szülőföldjükön élő polgáraikat fosztják meg állampolgárságuktól.
|
| Last Updated on Monday, 21 November 2011 17:06 |






Szolidaritását fejezi ki Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke a szlovák állampolgárságától megfosztott Boldoghy Olivérrel, és mélységesen elítéli a szlovák kormány szerinte jogfosztó és Európa-ellenes gyakorlatát. Az EP alelnöke által aláírt, és hétfőn az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a szlovák hatalom "ellen-nyelvtörvénye", valamint a kettős állampolgárságot büntető gyakorlata nem csak a közös Európát összekovácsoló értékvilággal, hanem a visegrádi együttműködés alapelveivel is ellentétes.

