|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Tuesday, 13 September 2011 18:41 |
|
A NATO nem tudja, hol tartózkodik Moammer Kadhafi - mondta kedden Roland Lavoie kanadai ezredes, az atlanti szövetség líbiai műveleteinek szóvivője. Lavoie a nápolyi NATO-parancsnokságon tartott sajtótájékoztatót, amelyet Brüsszelben videókonferencián élőben követhettek az újságírók. Mint elmondta, arról sincs biztos értesülés, hogy az eddigi líbiai vezető egyáltalán elhagyta-e az országot, vagy még valahol Líbiában bujkál. Az viszont világos - folytatta a szóvivő -, hogy a Kadhafihoz hű erők egyre kisebb területen tudnak kifejteni harci tevékenységet. Közlése szerint lényegében már csak arról a Tripolitól délkeletre fekvő háromszögről van szó, amelynek a három csúcsa Szirt (a fővárostól 360 kilométerre), Bani Valid oázis (170 km), valamint Seba (400 km).
A brüsszeli NATO-főhadiszálláson Oana Lungescu (fotó), az észak-atlanti szervezet szóvivője ehhez azt tette hozzá, amit a NATO már hetek óta csaknem naponta megismétel Líbiával kapcsolatban: amíg a helyzet szükségessé teszi, a NATO folytatja a líbiai katonai műveleteket. Pontosan nem tudják megmondani, hogy erre még meddig lesz szükség, de remélik, hogy már nem sokáig.
MTI
|
|
Last Updated on Tuesday, 13 September 2011 18:49 |