Ma 2012. May 23., Wednesday, Dezső napja van. Holnap Eszter és Eliza napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A Lenovo célja, hogy középtávon a világ vezető technológiai gyártó vállalatává váljon PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Thursday, 01 December 2011 16:02

Azt követően, hogy a kínai számítógépgyártó vállalat, a Lenovo a harmadik negyedévben a világ második számú vállalatává nőtt, a társaság célja, hogy középtávon, 5 éves távlatban a világ vezető technológiai gyártó társaságává váljon, és ezeket az eredményeket új szolgáltatásokkal párosítsa - mondta Ivan Bozev, a Lenovo regionális igazgatója az MTI-nek adott interjúban.

Az igazgató kiemelte: a Lenovo sikere azon alapult eddig, hogy elkötelezett volt a növekedés alapját jelentő személyiszámítógép-gyártás mellett. A társaság a jövőben is meg kívánja őrizni eddigi termékprofilját, de folyamatosan fejleszt az olyan új technológiákban, mint amilyenek a mobilinternet, a digitális otthoni szolgáltatások, illetve a felhőtechnológia - tette hozzá.

Bozev elmondta: a Lenovo a harmadik negyedévben 35,8 százalékos éves növekedést ért el világszinten, szemben a számítógéppiac 5 százalékos bővülési ütemével. Kínában, ahol a Lenovo rendelkezik a legnagyobb, 31,5 százalékos piaci részesedéssel, a vállalat 25,8 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a július-szeptember időszakban, miközben a piac 15 százalékkal erősödött. A fejlett piacokon a 3 százalékos általános visszaesés ellenére a társaság 54,5 százalékos növekedést ért el, piaci részesedése pedig a 9,1 százalékra emelkedett.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy szektorális lebontásban a Lenovo a világ első számú hordozható személyiszámítógép-gyártója. A társaság elkötelezett maradt az üzletág mellett azt követően, hogy megvásárolta az IBM számítógépgyártó részlegét. A fogyasztói szegmensben elért erős pozíciót támogatják az olyan lépések, mint a Japánban elindított vegyes vállalat, vagy a német elektronikai vállalat, a Medion felvásárlása - tette hozzá.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként érinti a vállalatot, hogy átalakulnak a kínai-európai kapcsolatok, Bozev leszögezte: mindig is globális vállalatként tekintett a Lenovora, így nem jelentenek számottevő változást a geopolitikai fejlemények. Elmondta: a Lenovo több mint 160 országban értékesíti termékeit, és világszerte 27 ezer embert foglalkoztat.

"Alig van olyan vállalat a piacon, vagy egyáltalán a világon, amely ennyire épít az igazán globális értékekre, így aligha lehet beszélni feszültségekről" - mondta a regionális igazgató.
Bozev szerint az ázsiai természeti katasztrófáknak a vállalat ellátáslánc-kezelésére vonatkozóan természetesen hatással vannak, de a Lenovo sok vetélytársához képest jobb helyzetben van. Rámutatott: általános piaci következmény, hogy egyes alkatrészek esetében korlátozott a kínálat, és ezzel párhozamosan nőttek az árak. Az igazgató azonban leszögezte: a Lenovo képes kiszolgálni keresletét.

MTI

 

 

Last Updated on Thursday, 01 December 2011 16:11
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat