|
A Nemzeközi Valutaalap felkérte a kormányt, hogy fizesse ki tartozásainak egy részét, ez egy előfeltétel az újabb részlet folyósítása előtt, mert észrevették, hogy az állam adósságai szeptemberben újabb egymilliárddal nőttek az egészségügynél, pedig már kétmilliárdot kifizettek az ágazatnak.
Az egészségügyi tartozások elérik az egymilliárd lejt, a legtöbb kifizetetlen számla az utóbbi időből van, mert az állam szeptemberben kétmilliárd lejt fizetett az adósságok törlesztésére az egészségügyi szolgáltatóknak és az IMF aggódik, hogy a valós tartozás még ennél is nagyobb.
Kormányzati források szerint a nemzetközi pénzintézetek hasonló helyzetet találtak a közlekedésnél, az infrastrukturális projekteknél, főleg a helyi hatóságoknál.
A források szerint az IMF előfeltételként szabja egy újabb, decemberben esedékes részlet kifizetéséhez, hogy a kormány törlessze a kinnlevőségeket.
A küldöttség legalább a központi tartozások kifizetéséhez ragaszkodik, aggodnak, hogy az IMF vezetőtanácsa nem tesz ismét kivételt ebben az ügyben.
Az állam kinnlevőségei (90 napnál régebbi tartozásai) június végén elérték a kétmilliárd lejt, ez majdnem kétszerese volt az IMF által meghatározott célösszegnek.
Az Adó és Pénzügyi Hivatal (ANAF) adatai alapján a Ziarul Financiar azt írja, hogy az állam tartozása magáncégek felé 2010-ben csak 0,5 milliárddal csökkent, ezek összessége szeptember végén elérte 1,5 milliárd lejt.
A készenléti hitelszerződés 2009-es megkötése óta Románia minden felméréskor kérte, az IMF tekintsen el ettől a feltételtől, mert nem sikerült beilleszkednie a tervezett keretbe.
Az IMF-el kötött megállapodás szerint március végéig 1,27 milliárdra, a félévig 1, 09 milliárdra, az első kilenc hónap után 810 millióra és végéig pedig 480 millióra kellene csökkennie az állam tartozásainak.
A teljes kifizetés határideje 2011 április.
Az IMF küldöttsége október 20-a óta Bukarestben tartózkodik, hogy felmérjék az érvényben levő készenléti hitel-megállapodás feltételeinek teljesítését, és előzetes tárgyalásokat kezdjenek a román hatóságokkal egy újabb egyezményről. Az IMF küldöttségének látogatása november elsején ér véget.
(Székelyhon) |