|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 10 August 2011 15:50 |
|
Júliusban 5 százalék alá csökkent Romániában az éves infláció - közölte szerdán a román országos statisztikai hivatal. A havi fogyasztói árindex június után júliusban is csökkenő tendenciát mutatott, főként az élelmiszerek árcsökkenése miatt. Emellett az is közrejátszott, hogy kifutott a tavaly júniusban 5 százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelt áfa inflációs hatása.
Júliusban 4,85 százalék volt az éves infláció, havi szinten 0,35 százalékkal csökkentek az árak. Ezen belül az élelmiszerek árai 2 százalékkal csökkentek, de a szolgáltatások 1 százalékkal drágultak, akárcsak a nem élelmiszerek, 0,44 százalékkal. Az év elejétől számított drágulás 2,39 százalék volt. A román központi bank a héten lefele módosította a 2011-re várt inflációt, 5,1 százalékról 4,6 százalékra. Az új prognózis is meghaladja azonban a központi bank 2-4 százalékos inflációs célját. A jövő évit is enyhén lefelé módosították, 3,6 százalékról 3,5 százalékra. Ezt megelőzően májusban még emelte idei inflációs prognózisát a központi bank, 3,6 százalékról 5,1 százalékra. Tavaly 8 százalékos volt az éves drágulási ütem Romániában.
MTI/Constantin Duma-fotó
|
|
Last Updated on Wednesday, 10 August 2011 15:56 |