|
Written by temesvarihirek.ro
|
|
Wednesday, 06 April 2011 19:52 |
|
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter április 6-án a Dacia Groupe Renault képviselőit fogadta. A delegációt Jerome Olive, az üzem főigazgatója vezette. A találkozón különböző országok villanyautó vásárlásakor nyújtott kedvezményeiről, valamint a környezetvédelmi minisztérium ezzel kapcsolatos jelenlegi koncepciójáról volt szó. Szakembereink elkészítették a villanyautó vásárlásakor nyújtott kedvezmények szabályozását célzó jogszabálytervezetet, jelenleg az Igazságügyi Minisztérium véleményezésére várunk – jelentette be a környezetvédelmi miniszter kiemelve: véleménye szerint fontos, hogy a hibrid-, illetve a villanyautók vásárlásakor nyújtott támogatások között különbséget tegyünk, hiszen a szennyezés értéke csupán a villanyautó esetében nulla.
Uniós szinten, jelenleg nem létezik egy, a támogatások mikéntjét, összegét előíró rendelet. A 2009-es uniós szabály általánosan írja elő a környezetbarát, energiahatékony gépkocsik használatának előtérbe helyezését – emelte ki a miniszter.
A villanyautó vásárlásakor nyújtott kedvezményekről szóló jogszabálytervezetről Borbély László elmondta: a tervezet a roncsautó-programot módosítását javasolja, úgy, hogy 1-ről 6-ra emelnénk a közintézmények által leadott autók esetében kibocsátandó értékjegyek számát, így tudnák fedezni a hagyományos, illetve a villanyautók ára közötti körülbelül 5 ezer eurós különbséget. - Elemezzük azt a lehetőséget is, hogy azok a közintézmények, amelyek szeretnének villanyautót vásárolni, de nincs a roncsautó-programban leadandó gépkocsijuk, a megvásárolandó villanyautó árának legtöbb 25 százalékát kapják meg támogatásként a Környezetvédelmi Alapból. Egy közintézmény egy alkalommal csupán egy típusú támogatásban részesülhet – hangsúlyozta a miniszter.
(rmdsz.ro)
|
|
Last Updated on Wednesday, 06 April 2011 20:00 |