Ma 2012. May 22., Tuesday, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Philips Respironics – megoldás az alvászavarokra PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Thursday, 24 February 2011 17:12

A holland székhelyű Philips a temesvári regionális konferenciája alkalmából tartott sajtóértekezletén ismertette a Respironics csoport legújabb fejlesztéseit, amelyek jelentősen segítenek az alvászavarban és egyéb betegségekben szenvedőkön. Mark Krüger regionális igazgató egy négy kontinensen végzett felmérés eredményeiről számolt be, amelyből kiderült, hogy az emberek 35 százaléka nem alszik eleget, ami befolyásolhatja egész napos aktivitásukat.

„Ideális a 7-8 nyolc órás zavartalan alvás. Ha kevesebbet alszunk ennél, akkor az gondot jelenthet, de nem jó a több mint kilenc órányi alvás sem” – mondta Krüger.
A Philips Respironics felszereléseket az alvási apnoe betegség ellen fejlesztették ki, ám Romániában és más európai fejletlen országainkban még kevésbé ismert a jelenség, pedig ez jelentősen befolyásolhatja az emberek közérzetét.
Dr. Dan Mihăicuța temesvári professzor elmondása szerint Romániában 2-3,5 millió páciensről lenne szó, de nagyrészük nem kezelik betegségüket, igaz az alváskutatás is nemrég bontogatta szárnyait hazánkban. „Az Egészségügyi Minisztériumot egyszerűen nem érdekli ez a probléma. Románia és Bulgária az Európai Unió két országa, amely nem téríti meg a betegség enyhüléséhez szükséges ezer eurós berendezés bérlését vagy megvásárlását. Sajnos még mindig kevesen fordulnak hozzánk a családi orvosok tanácsára, legtöbben a sajtóból értesülnek a betegség létezéséről” – nyilatkozta a Temesvári Victor Babeș Orvosi Egyetem tanára.

Dr. Mjodrag Vukcevic, a Belgrádi Központi Klinikai Korház képviselője ennél rosszabb híreket hozott Szerbiából: „Hazámból alig hét éve kezdtek beszélni a betegségről, csupán apró lépéseket tettünk meg az alvási apnoe gyógyításában, sokkal rosszabbul állnak az ex-jugoszláv országok mint Bosznia és Hercegovina, Montenegró, Macedónia és Albánia”.

(TemesváriHírek.ro)


Az alvás az emberi működés alapja, hiányában még a legegyszerűbb hétköznapi feladatok elvégzése is problémássá válhat. Sajnálatos módon azonban egyre több ember panaszkodik az alvás mennyiségét vagy minőségét illetően, ami rányomja bélyegét az általános teljesítőképességükre.

A pihentető alvás egészségre gyakorolt hatásai nincsenek eléggé a köztudatban. Az alváshiányt rendszerint olyan idült betegségekkel hozzák összefüggésbe, mint a szívroham, a stroke, a cukorbetegség vagy a krónikus elhízás. Egyes kutatások szerint, a naponta kevesebb, mint 6 órát alvó emberek esetében megnövekedett testtömeg index (BMI) átlagértékeket találunk.

Gyógyszer nélkül az alvási apnoe ellen
A Philips talán legismertebb termékei az alvási apnoéban szenvedők számára nyújtanak megoldást. A folyamatos pozitív nyomású légzéstámogató (CPAP) eszközök folytonos levegőáramlást biztosítanak a szájon vagy az orron keresztül, fenntartva a szabad légutakat a teljes éjszaka folyamán. A készülékek használata során a betegek rövid időn belül megtapasztalhatják a változásokat, s így sokkal pihentetőbb alvásban lehet részük. (A betegségről röviden)

A Philips a közelmúltban jelentette be SleepWave elnevezésű alvásindukáló eszközének megjelentetését az Ausztrál piacon. A SleepWave egy olyan egyedi, gyógyszermentes kezelést tesz lehetővé, amely segíthet az álmatlanságban szenvedők életén. A csupán mp3 lejátszó-méretű készülék non-invazív módon stimulálja a vesztibuláris rendszert, amelynek következtében a beteg ringatást érzékel, s így az alvás nem csak, hogy korábban következhet be, hanem pihentetőbbnek is bizonyulhat.

A betegközpontú obstruktív alvási apnoe- és álmatlanságkezelés mellett a Philips egyéb alvási rendellenességekkel is foglalkozik, mind diagnosztizált, mind diagnosztizálatlan betegek esetén, így többek között mozgásos rendellenességekkel, cirkadián ritmuszavarral, nyugtalan láb szindrómával, krónikus horkolással és elalvási problémákkal is. A Philips számtalan módszert és terméket fejlesztett ki a diagnosztizáló berendezésektől kezdve a terápiás eszközökig, kifejezetten az alvás minőségének javítása érdekében.

Megérteni, az emberek hogyan élik meg az alvást
A Philips úgy véli, az emberek életminőségének, egészségének és közérzetének javítása személyes tapasztalataik feltérképezésével kezdődik. E megfontolásból született meg a Philips egészségügyi és well-being indexe (Philips Index for Health and Well-being), amely egy olyan egyedülálló, nemzetközi kutatás eredményeit összesíti, amely 22 országban több mint 30.000 résztvevőt mozgósított. A Philips egészségügyi és well-being ágazati kimutatás részelemzése 10 ország 14.000 lakosára kiterjedően vizsgálta az alvási problémák okait és azok következményeit. (A vizsgálat részletei és eredményei)

Hogyan hat a környezet és a napi rutin az alvásra

Az ismert alvászavarokon felül rengeteg oka lehet annak, hogy az emberek miért nem alszanak eleget. Ezek döntő többsége egy-egy jelenség köré csoportosítható, így levezethetők bizonyos külső körülményekből (mint például az alvás körülményeiből vagy az alvást megelőző rutincselekvésekből) vagy az alvásra szánt idő mennyiségéből.

Az alvást befolyásolja az is, hogy teli vagy üres hassal térünk-e aludni, dohányoztunk, vagy ittunk-e lefekvés előtt, illetőleg fogyasztottunk-e koffeint. A rossz alvás ugyanakkor visszavezethető a nem megfelelő környezetre is, egyebek mellett a zajos, túlfűtött vagy épp túl hideg hálószobára, a kicsi vagy kényelmetlen ágyra, továbbá a partner zavaró jelenlétére.

A rendszertelen napi rutin szintén kihat az alvásra: a megszokottól eltérő munkaritmus vagy a földrészeken átívelő utazás felboríthatja a cirkadián ritmust. Az önként vállalt alvásmegvonás és a városi életmód egyaránt okozhat alvászavart és álmosságot a nap folyamán.

A fényerősség szabályzása az alvási- és ébrenléti időszakok irányítására
A Philips alvást vizsgáló központja a Philips Experience Lab részeként azt kutatja, hogyan hatnak a külső tényezők és a különböző tevékenységek napi szinten az alvás minőségére.
A sötétség és világosság naponta váltakozó ciklusa központi szerepet játszik a cirkadián ritmus kialakulásában (amely tulajdonképp a szervezet belső órájaként jellemezhető). A bevett alvási rutin (fekvési és kelési idő) előfeltétele a stabil cirkadián ritmusnak, amely a pihentető alvás alapköve – így érthető, miért okoz zavart a hosszú utazásokat követő időátállás és a túlóra.

Mindezek ismeretében a Philips klinikai szakértelmének köszönhetően olyan termékeket hozott létre, mint a Wake-Up Light, amely segíti az ébredési folyamatot, vagy a goLITEBLU, amely az energiaszint természetes növekedését támogatja, harcolva a téli levertség és az időátállás okozta problémák ellen. A Wake-Up Light fokozatosan erősíti a hálószobai fény intenzitását, hogy az emberek ugyanolyan feltöltődve vágjanak neki a napnak, mint ahogy azt egy napsütötte reggel tennék. A goLITEBLU egy olyan szerkezet, amely kék fényt bocsát ki magából. A kutatók kimutatták, hogy a kék fény olyan kémiai anyagokat generál a szervezetben, amely növeli az aktivitási szintet, ugyanakkor éjszaka megkönnyíti az elalvást.

(weborvos)

 

Last Updated on Saturday, 26 February 2011 20:02
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat