Ma 2012. May 22., Tuesday, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
Bebizonyították, hogy valóban szépít az alvás PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Sunday, 19 December 2010 23:36

Svéd kutatók első ízben bizonyították kísérletekkel, hogy az alvás időtartama pozitív hatással van az ember külsejére. A kipihent ember tényleg szebbnek és egészségesebbnek hat embertársai számára, mint a kialvatlan. John Axelsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója huszonhárom, 18 és 31 év közötti férfi és nő vett részt a kísérletben, amelynek során két különböző állapotban fényképezték le őket. Mindkét alkalommal ugyanúgy készítették elő és állították be őket, valamint lehetőleg azonos arckifejezést is kellett mutatniuk. A fényképeket a kutatók végül 65 személynek mutatták meg. Kialvatlan állapotban az alanyok alacsonyabb értékelést kaptak, mint a nyolc órás alvást követően.


Az eredmény a kutatók szerint alátámasztja, hogy az emberek pontosan felismerik az arcon az alváshiányra utaló jeleket.

Az alváshiány és az egészség romlása közti összefüggést már számos kutatás bizonyította, éppúgy, mint az egészségi állapot és a vonzerő közti párhuzamot. A kutatók tehát ebben a láncolatban látják azon képességünk hátterét, hogy felismerjük az alváshiányt, és az taszítólag is hat ránk.

(MTI)

 

Last Updated on Sunday, 19 December 2010 23:38
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat