Ma 2012. May 22., Tuesday, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A passzív dohányzás károsíthatja a hallást PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Tuesday, 16 November 2010 20:28

A passzív dohányzásnak kitett embereknél emelkedik a halláskárosodás kockázata - idézte amerikai kutatók megállapítását kedden a BBC hírportálja. A Tobacco Control című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány több mint háromezer amerikai felnőtt bevonásával készült. A szakértők úgy vélik, hogy a dohányfüst a fülben lévő kiserekben rontja a vér áramlását, emiatt a szervben oxigénhiány alakul ki, és toxikus anyagok halmozódhatnak fel. A károsodás eltérő jellegű, mint amit zajhatás vagy egyszerűen az öregedés okoz. Korábbi vizsgálatok dohányzóknál már mutattak ki összefüggést a hallás romlása és a cigarettázás között, passzív dohányosoknál azonban most első alkalommal derült fény a kapcsolatra.


A Miami Egyetem és a Floridai Állami Egyetem kutatói 3307 nem dohányzó önkéntes hallástesztjét elemezték. A vizsgálatba bevont emberek vérében ellenőrizték a nikotin egyik melléktermékének, a kotinin nevű vegyületnek a szintjét, hogy megállapítsák, ki és milyen mértékben volt passzív módon cigarettafüstnek kitéve.

Kiderült, hogy a passzív dohányosoknál sokkal nagyobb volt a halláskárosodás kockázata, mint azoknál, akik nem ilyen környezetben töltötték idejüket. A passzív dohányzás az alacsony, közepes és magas hangfrekvenciákon is mintegy harmadával növelte a hallásromlás kockázatát.

Mint David Fabry kutatásvezető a BBC-nek elmondta, nem tudják pontosan, mekkora az a füstmennyiség, amely már hallásromláshoz vezet, ám a legjobb elkerülni a kockázatnövelő füstöt.

(MTI)

 

Last Updated on Tuesday, 16 November 2010 20:44
 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat