„Itt valami nincs rendben, mi ezt jobban tudtuk volna megcsinálni, ezek nem értenek semmihez.” Inkább lenyelnénk a saját nyelvünket, minthogy valakit megdicsérjünk, vagy elismerjük érdemeit. Nem kevésszer azon kapom magam, hogy olyan emberek kritikáit hallgatom, akik sosem foglalatoskodtak azon a téren, de hasznos tanácsokat osztogatnak azoknak, akik nap, mint nap azt csinálják. Kritizálni sokkal könnyebb, mint valamiért küzdeni. Érdekes módon az emberek csak olyan téren kritizálnak, amiben nem jártasok, amit sose még csak ki se próbáltak, de a karosszékből úgy tűnik, hogy nekik az jobban menne. Amikor focimeccset nézünk, focisták vagy bírók, ha színházba megyünk, akkor színészek zenehallgatás közben profi zenészek vagyunk: minden bizonnyal jobbaknak képzeljük magunkat, mint azok, akiket nézünk vagy hallgatunk.

Attól függetlenül, hogy építészként, mérnökként vagy ügyvédként telnek napjaink, mi mindenhez értünk, mi vagyunk a mindentudók. Ha holnap eljön a világ vége és az egész emberiség pánikba esik, mi nyugodtan rágyújtunk egy cigarettára és meggyőződve valljuk, hogy ez nem egy nagy ügy és amúgy is ez csak egy új kezdetet jelent, hiába pánikolt be mindenki.

Mire jó megdicsérni valakit? Azáltal nem kerül felszínre a mi remek tudásunk, kritikus hozzáállásunk, viszont ha odamondjuk, hogy Jimmy Hendrix nem is volt olyan remek gitáros, Picasso is csak össze-vissza rajzolt három vonalat, amit bárki rajzolhatott volna, Freud egy megrögzött pszichológus volt, aki állandóan csak a nemi szervekre gondolt, Brad Pitt, pedig nem is olyan jó színész, hanem csak jól néz ki, és az se annyira fantasztikus… akkor mindjárt érdekesebbek leszünk és a többiek okosabbnak tekintenek majd minket.

Túlzott kritikus hozzáállásunk nem engedi, hogy bevalljuk saját magunknak: vannak olyan dolgok, amikhez nem értünk és abba ne is szóljunk bele. Ha még sose fociztál, sose zenéltél a színpadon, akkor honnan tudod, hogy te jobb lennél, mint akik kritizálsz?
A kíváncsiságunk rég elhalt. Maradtunk egy csomó bizonyossággal, véleménnyel és okos tanáccsal.
Csinálva a nagy semmit a többieket kritizáljuk és elítéljük. Mi vagyunk a nagy elvárású közönség, aki nincs sose megelégedve, aki mindig talál valami hibát...
Vajon én is ilyen vagyok?

Baruta Krisztina