Ma 2012. May 22., Tuesday, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.


fresh menu leftfresh menu right
A bölcsesség a korral érik PDF Print E-mail
Written by temesvarihirek.ro   
Saturday, 27 August 2011 01:01

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben. A Texasi Egyetem szakemberei valós döntéshozatali helyzeteket idéző vizsgálatok segítségével állapították meg, hogy míg a fiatalok az azonnali jutalommal járó, addig az idősebbek a hosszú távú hasznot hozó döntések meghozatalában jeleskednek jobban. A Psychological Science című folyóirat következő számában megjelenő tanulmány egyetemista korú, valamint 60 és 80 éves kor közötti emberek bevonásával készült.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek döntéshozatali képessége a kor előrehaladtával hanyatlásnak indul. A mostani vizsgálat során azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk. A nagyobb élettapasztalatból adódó bölcsességüknek köszönhetően az idősebbek sokkal jobban átlátták döntéseik jövőbeli következményeit és számításba is vették azokat a választásaik során.
"Eredményeink szerint az idősebbek jobban fel tudják mérni, hogy a rendelkezésükre álló választási lehetőségek közül melyiknek, milyen azonnali és későbbi előnyei vannak " - mondta a tanulmányt vezető Darrell Worthy. "A fiatalabb felnőttek csak az azonnali hasznot hozó döntések mérlegelésekor teljesítettek jobban. A másik vizsgálatnál azonban egy olyan elmélet kidolgozására volt szükség, amely nagyobb összefüggéseiben vizsgálja a választások lehetséges előnyeit. Minél több tapasztalata van valakinek ezen a téren, annál jobb döntéseket képes hozni" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása (www.telegraph.co.uk).
A kutatók véleménye szerint a különbség oka, hogy a fiatalabbak az agy úgynevezett ventrális striatum elnevezésű területét használják, amely a jutalmazással van összefüggésben. Mivel a kor előrehaladtával ez az agyterület hanyatlásnak indul, ezért az idősebb emberek arra kényszerülnek, hogy a racionális és megfontolt döntésekért felelős frontális agykérgük használatával ellensúlyozzák ezt a hátrányt.

MTI

 




Minden jog fenntartva © 2010 www.temesvarihirek.ro Médiajánlat - Jogi Nyilatkozat - Impresszum - Kapcsolat